A második gyertya fénye

E szokás az északi vidékekről indult: az évnek e rövid és sötét napjain örökzöldből font koszorúkkal védekeztek a gonosz ellen. Az első adventi koszorút 1839-ben egy német evangélikus lelkész készítette: négy nagy gyertyát helyezett rá a vasárnapoknak és tizenkilenc kicsit a hétköznapoknak.
"Advent: így neveztetnek a mostani rendtartás szerént a karácson előtt való négy hetek. Régen voltanak hat hetek a Szent Márton napjától fogva, aholott kezdi most is a görög ekklézsia a maga böjtit... mert Krisztusnak négy adventtussa, eljövetele vagyon. Midőn a testben megjelent. Midőn a szívbe bészáll és az embert megtéríti. Midőn halála óráján elmégyen az emberhez. Midőn eljő az utolsó ítéletre." - így magyaráz Bod Péter XVIII. századi prédikátor.
Az adventi időszakot régebben böjttel is megszentelték. Ezért emlegetik kisbűtnek, vagy ádventbűtnek az öregek. Advent kezdetét éjféli harangszóval jelezték egykor, és hajnali mise, angyali - vagy aranyos - mise adta meg a hangulatot. Sokfelé kántálással is köszöntötték az ünnep elérkeztét. A babonások Erdélyben azt tartották, hogy az adventi hajnali mise alatt valamennyi ajtót, ablakot, különösen az ólat be kell zárni, mert a boszorkányok a harangozás elől állati alakban a házakba, az ólakba húzódnak és ott kárt tesznek, főként a tehenekben.
Reményeik beteljesüléséhez praktikákat is bevetettek a fiatalok. Amikor az Alföldön az aranyos misére harangoztak, cukrot vagy mézet eszegettek az eladó lányok, hogy minél előbb férjet édesgethessenek magukhoz. Máshol a lányok a harang köteléből egy szálat hajfonó pántlikájukba varrtak, hogy farsangkor sok kérő jöjjön a házhoz. A szerelmi varázslat napjai - András, Borbála, Luca, Tamás - ezidőre estek.
Főként a palócoknál szokás volt a szentcsalád-járás. A szállást kereső szent család tiszteletére kilenc család összeállt, hogy december 15-étől karácsony estéig naponta felváltva szállást adjanak a szent családnak, illetőleg a templomban megáldott szentképnek. A családok tagjai a rájuk eső napon gyóntak és áldoztak, a házukba érkező szentkép előtt mécsest égettek, és a másik nyolc családdal együtt imádkoztak. A kilencnapos ájtatosság után a szentkép a templomba vagy valamelyik jámbor lélekhez került, a következő adventig ő őrizhette.