Vagyontalanul

Sem magánvagyona, sem bankszámlája nem volt II. János Pálnak. Végrendeletének nyilvánosságra hozatalát mégis az egész világ, de különösen a lengyelek várták, akik titkon remélték, hogy a pápa hazája földjében kíván nyugodni, Krakkóban, netalán szülővárosában, Wadowicében.

Hazai élet2005. 04. 15. péntek2005. 04. 15.
Vagyontalanul

A pápa azonban nem rendelkezett erről, pontosabban 1982-ben még lengyel földben szeretett volna nyugodni, ám három év múlva úgy módosította kívánságát, hogy a lengyelek egyeztessenek a bíborosi testülettel. Néhány évvel ezelőtt pedig azt is kérte, hogy testét a puszta földbe temessék. (A földet egyébként Lengyelországból hozták a Szent Péter-bazilika altemplomába.) Személyes tárgyait személyi titkárára, Stanislaw Dziwisz érsekre bízta azzal a kéréssel, hogy amit arra méltónak ítél, azt juttassa el a krakkói érsekségre, illetve a világ keresztény központjaiba. A személyes feljegyzéseit égesse el.
Elterjedt az a téves hír, hogy már 2000-ben foglalkoztatta a lemondás gondolata. Csupán arról van szó, hogy egyházát átvezetve az új évezredbe, nyugodtan tette volna le lelkét Urának, gondolván, hogy amire rendeltetett, azt elvégezte.
Sokan remélték azt is, hogy fény derül az impectore bíboros nevére. Vagyis kiderül, ki az a főpap, akit II. János Pál bíborossá nevezett ki, ám nevét nem hozta nyilvánosságra. A végrendeletben azonban nem szerepel a név, így az örökre titok marad. Impectore akkor neveznek ki bíborost a pápák, ha az veszélyes helyen szolgál. Valószínűnek tartják, hogy kínai főpapról lehet szó.
A tizenöt oldalas testamentumot egyébként már a pápai trónra lépését követő évben, 1979-ben elkezdte írni, s 2002-ben fejezte be. Legnagyobb része lelki útravaló a világnak. Ezért is kezdődik így: "Legyetek éberek, mivel nem tudhatjátok, melyik nap érkezik el Urunk", utalva ezzel Krisztus váratlan visszajövetelének bibliai tanítására.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek