Van egy történetünk

Véres fülbevalók

Hazai életUjlaki Ágnes2005. 04. 08. péntek2005. 04. 08.
Van egy történetünk

Egész Szécsényt sokkolta a 14. születésnapja előtt egy héttel meggyilkolt kislány tragédiája. Violetta egy presszóból indult haza múlt péntek este 11 óra tájban egy másik lánnyal. Hazakísérte barátnőjét, elbúcsúztak, majd elindult mintegy háromszáz méterre lévő otthonuk felé. Útja egy rosszul kivilágított, elhagyatott liget mellett vezetett. Egy idő után, mikor már rég haza kellett volna érkeznie, szülei rémülten keresni kezdték. Egész éjjel kutattak utána, de mivel nem került elő, reggel bejelentették a rendőrségen eltűnését. Napvilágnál folytatva a keresést egy bokorban megtalálták a kislány fülbevalóját, véresen. A szülők ekkor estek igazán pánikba. A rendőrség tudomására jutott, hogy az adott időpontban a vérnyomokhoz közel többször láttak körözni egy narancsszínű Peugeot-t. A nyomozás során hamarosan látótérbe került a helybeli 24 éves P. Tamás, foglalkozás nélküli, büntetett előéletű férfi. Korábban azért ült, mert bizonyítottan kétszer megkötözött, összevert és megerőszakolt fiatal lányokat. Bűntetteiért mindössze másfél évet kapott, de mivel jól viselkedett, hamarosan kiengedték. P. Tamás elkapta Violettát az éjjeli utcán, kocsijába tuszkolta, és a nagyszülei házához hurcolta. Félholtra verte, majd egy harminckilós betondrótot erősített a lány lábához, úgy lökte a szennyvízderítő gödörbe. Amikor a férfit elfogták, beismerte a gyilkosságot, megmutatta az elrejtett holttestet, de magyarázatot nem tudott adni.
A szelíd arcú, érettségizett fiatalemberről mondogatták ugyan a környéken, hogy furcsa fiú, de senki sem nézte volna ki belőle korábbi brutális cselekedeteit sem, nemhogy az emberölést. Úgy látszik, a bírósággal is valamiképpen el tudta hitetni, hogy kész megjavulni. Mindenesetre megdöbbentő, hogy a két előző cselekedete után ilyen szörnyűséget tehetett egy fiatal, tündérszép kislánnyal, mindezzel örökre tönkretéve egy családot is. Még kiderítésre vár, hogy ismerte-e Violettát, vagy csak kapott az alkalmon. Ez már mindegy is. Most siratja a város a gyermekéletet. Gyászolnak a nyolcadikosok, az osztálytársak, s nem tudnak beletörődni a történtekbe. De azért még egy gondolat idekívánkozik: egész egyszerűen ne engedjék a szülők kisleányaikat éjjel egyedül mászkálni, s nemcsak ligetek mentén. Mert a gonosz, úgy látszik, ott leselkedik.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek