Sajtóüzlet Széles-sávban

Széles Gábor belevágott! Az Ikarusz, a Videoton, a Műszertechnika, a Gyáriparosok Országos Szövetségének (GYOSZ) elnöke szeptember 15-én "próbára bocsátotta" az Echo Tv kísérleti adását, majd megvásárolta a Magyar Hírlapot. Ezzel még nincs vége az éteri kalandnak: december 1-jétől indul a Vital Tv életmódcsatorna adása, szintén "Széles-sávban".

Hazai életPalágyi Béla2005. 11. 11. péntek2005. 11. 11.
Sajtóüzlet Széles-sávban

- Ilyen jól állnak a hagyományos vállalkozásai, hogy kétmilliárdot áldozhat az új médiabirodalomra?
- Nézzük csak: az újságírók mindig azt kérdezik, hányadán is állunk az autóbuszgyártással? A válaszra ma már nem vagyok illetékes, ugyanis 1998-ban, amikor az orosz piac válságba jutott, eladtuk egy francia konzorciumnak. Mára a buszgyártásból csak a nosztalgia maradt az Ikarusnak. Azért így is három lábon állunk: a gyengélkedő Ikarus mellett gőzerővel megy előre a Videoton, és a Műszertechnikára sem lehet panasz. Az utóbbit 1981-ben másodmagammal alapítottam, és az egyetlen magánvállalkozás, amely túlélte a rendszerváltást. Ma, évi 35 milliárdos forgalmával, egymilliárdos nyereségével, köszöni, jól van.
- Ezek szerint az Ikarus-buszokat a franciák gyártják?
- Sajnos, nem. Az üzlet megkötésekor én is azt gondoltam, hogy felpörgetik majd ezt a szakágat, mi pedig a kezük alá dolgozunk a részegységekkel, ezzel szemben másfél éve felhagytak a tömegközlekedési eszközök gyártásával. Hogy mi volt nekik a vásárlásban a poén, nem tudom. Természetesen mi a forgalomban lévő buszok alkatrészellátását folyamatosan biztosítjuk. A Videoton viszont, két hónap óta, újra gyárt televíziókat francia megrendelésre.
- A GYOSZ elnökeként nyilván látta az előterjesztés előtt az új adótörvényt. Feltehetően kikérték a véleményét az euró bevezetésének egy lehetséges új időpontjáról is...
- Itt álljunk meg egy szóra. Velünk semmiféle egyeztetés nem történt, pedig elvártuk volna. Ettől függetlenül azért van véleményem. Az új adótörvény nem hoz áttörést a vállalkozások terén, de azért kétségtelenül elindít egy olyan gondolkodást, melyet az új kormánynak követnie kell, ráadásul sokkal bátrabban, nagyobb adócsökkentést tervezve. Ez pedig kikényszerít egy kiadáscsökkentési programot, így aztán előbb-utóbb megvalósul az államháztartási reform. Ami az euróövezethez való csatlakozásunkat illeti, a határidő tartása nagyon fontos lenne. Láthattuk néhány éve, hogy jelen vannak a pénzpiacon a kőkemény valutaspekulánsok, akik mindig a legvédtelenebb nemzeti fizetőeszközt veszik célba. Ha a szomszédaink mind "euróképesek" lesznek, a forintunk komoly támadásoknak lesz kitéve, ezért lenne fontos a 2010-es határidő tartása.
- Hát akkor "csapjunk a lecsóba": miként támadt az az ötlete, hogy beszáll a médiába, hiszen a tapasztalatok nem lehettek valami bátorítóak?
- A magyarázatért talán a fiatalságomig kell visszamenni. Én valamikor magyar-orosz tanári szakra jelentkeztem az egyetemre, író akartam lenni, de az "egyéb" kategóriás származásom miatt az ELTE-ről elutasító választ kaptam. Innen a humán érdeklődés a kényszerű műszaki pályán.
{p}
- Tehát olyan futballelnök akar lenni, aki bele is szól a csapatösszeállításba?
- Nem, nem, erről szó nincs! Azt viszont döbbenten tapasztaltam, hogy már a tulajdonváltással is változott az újságírók "tolla", és haladt közép felé. Abban a pillanatban, amikor az újságírók tudják, hogy nem kell "igazodni" a régi tulajdonos kívánalmaihoz, máris felszabadultabban, bátrabban mernek írni. Más kérdés, hogy már érkeznek is a rosszalló visszajelzések. Nem rejtem véka alá, hogy a Magyar Hírlap egy liberális újság. Középen állunk, és egyaránt hiteles tájékoztatást adunk mind a jobb-, mind a baloldal számára. Amit én erőltetek, az az, hogy neves liberális szerzők publikáljanak a véleményrovatban, legyünk kemény, határozott arculatú újság. A szlogenünk: "Egy újságot vesz, és kettőt kap: egy jobb- és egy baloldalit."
- Megjelenítené ugyanezt szerzőkkel?
- Mondjuk Esterházy Pétertől Solymosi Frigyesig tart a skála.
- Mit kell tudni a televíziós csatornákról?
- A legmodernebb, digitális technikát vettük meg, háromszázmillió forintba került az Echo Tv rendszerének kiépítése. Műholdas sugárzású, kábellel országos lefedettségű lesz mind az Echo, mind a Vital. Szóltak, hogy Baja környékén már vehető az adás. Egyszóval szép lassan indulunk...
- A vállalkozásban vannak családi szereplők is, ha jól tudom.
- Valóban, az Echo Tv elnöke a vejem, Vasvári Csaba, aki Szolnokon kezdte a színészi pályáját, időközben elvégezte a rendezői szakot, ám jelenleg Győrben játszik, miközben tévét igazgat... Idővel majd minden elrendeződik. A nagyobbik lányom Zeneakadémiát végzett, ott is kapott állást, idővel talán ő is a televíziózásban találja meg az elhivatottságát. A kisebbik lányom iparművész, ő máris bedolgozott a tévébe: a háromdimenziós animációk az ő keze nyomát is viselik.
- Széles Gábort MDF-politikusként ismerhette meg az ország. Az Antall-kormány idején neve még ipariminiszter-jelöltként is felmerült. Ismét választások jönnek: ön a médiáival hova áll?
- A politika ma már nem tud lázba hozni. Hatvanévesen nem vágok bele felesleges kockázatokba sem. A médiumok működtetése számomra nem kenyérkérdés, így váratlan irányváltásokra sem kényszerülök. Ami a televíziót illeti, úgy vélem, a jövő a digitális technikáé, így arra voksoltam. A lap jött mellé. Amikor megkerestek az ajánlattal, nem gondoltam vételre, aztán rájöttem, hogy egy újság és egy gazdasági irányultságú televíziós csatorna között szinergikus hatás van. A szerkesztőségi rendszerben, a híranyagban sok az átfedés, ami azt jelenti, hogy csak egyszer kell megfizetni. Ugyanígy lehet hirdetőket toborozni egy kalap alatt, ráadásul a két műfaj, a nyomtatott és az elektronikus sajtó erősíti egymás hatását. Mindez persze megérzés, olyan inspiráció, melyet akkor éreztem, amikor 1981-ben megalapítottam a Műszertechnikát. Ha az bevált, ez miért ne válna be?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek