Világpolgár

Míg az a Dzsoni nevű alak nem költözött a Rozmaring utcába, Lajos bácsit mintapolgárnak is lehetett nevezni. Volt erről aranyszínű táblácskája: "Tiszta udvar, rendes ház." Dömötör Lajos nyugalmazott inszeminátor vasárnaponként karon fogva sétált templomba a feleségével; rendes ember ő, akárki meglássa. Igaz, annak idején hajtotta a vére, és a nem teljesen alaptalan szóbeszéd összehozta a szomszéd Annuskával, a tehenészetben a köpülős Marival, a gyárból a bérszámfejtős Rozival, aki pösze volt erősen, és a kisbolt mögötti gazosból, ha Lajos bácsi is arra sertepertélt, az hallatszott, hogy "Cináld, cináld, jól cinálod!". Ám Lajos bácsi manapság csak otthon rosszalkodik, ha egyáltalán. Dömötör Lajos műbika nem vetette meg az italt sem, a pálinkára erősen rá volt kapva egy időben, azt suttogták a tehenészetben, akadtak nehéz pillanatok, mikor elkélt a segítség, hogy tehén-e az ott várakozó állat vagy bika, mert Lajos bácsi már nem igazodott el a zavarosban. De mostanában csak ebéd előtt hajt le egy kupicával az étvágy kedvéért.
A Dzsoni nevű férfit Írországból szalajtották, és Lajos bácsinak mindjárt komája lett. Egy árva szót sem értett abból, mit beszél, és ez jólesett. Dzsoni sohasem sértette meg, és mindent megmutatott, amit ő tudott az életről. Cserébe Lajos bácsi sem volt fukar. Bőkezűen pazarolták a tapasztalatokat. A nagy barátságnak akkor ment híre, mikor Lajos bácsi "GPRS"-t szereltetett a traktorra. A levitézlett, Vörös Csillag márkájú járművön ragyogott a krómozott fedélzeti számítógép. A ketyere monitorján apró térkép volt, amin egy vörös gölődin araszolt, mutatva, hogy Lajos bácsi éppen a Laposon jár. A műszer közölte is ezt, igaz, angolul, de jól érthetően. "Disz iz dö Lapos." A "kompjúter" javasolt kurtább útvonalat is, ha kellett, ha nem, a műhold-összeköttetés ki tudta számolni, merre rövidebb. Igaz, arról nem volt értesítve a műhold, merre van sár, és hogy a kijelölt dűlőt már tavalyelőtt beszántották, de ebből egyszer sem származott probléma. Lajos bácsi ugyanis nem értette, mit beszél a masina, csak megköszönte neki a szíves beszélgetést, megsimogatta, és kedvesen megdorgálta, hogy amíg le nem szívja az akkumulátort, jóban lesznek.
Mikorra lenyugodtak a háborgó kedélyek, és Dömötörné Annuska is megbocsátotta az elektronikus térképet, Lajos bácsi és Dzsoni cimborája az elirányító vezérelte Vörös Csillaggal elvágtattak a szeszfőzdébe. Nem ment könnyen, mert Dzsoni követte az utasításokat, ezért aztán keresztülmentek három virágágyáson, Manyikáék még szárán maradt kukoricáján, de a gép végül nem hazudott, az épület segge felől meglett a szeszfőzde. Lajos bácsi és Dzsoni lepakolták a cefrét, és már öntötték volna a rézüstbe, mikor az öreg szeszfőzdés szagot fogott.
Hogy Dömötör Lajos tekilát főzet az asszony télikertjéből, nem maradt véleményezés nélkül.  Lajos bácsi a nemzetközi trendekre hivatkozott: a kaktuszcefre nemes ital, előtte kell egy nyalás só, utána meg egy harapás citrom, és úgy. A szeszfőzdés szerint másfajta nyalásra lett volna szükség, a fartájékát ajánlotta fel a célra, miközben mérgelődött, hogy azt a tüskés trutyit nem öntik bele a kisüstbe. Lajos bácsi azzal érvelt, hogy az unióba Mexikó is bele fog tartozni előbb vagy utóbb, ráadásul a nejének nem okozhatnak csalódást, egy álló hete zokog a ledarált kaktuszok miatt. Dömötör Lajos világpolgár addig rimánkodott, míg ki nem főzték a cefréjét. A kaktusz gyöngén adta, Dzsoni egy kiló tengeri sója meg a nejlonszatyor citrom soknak bizonyult. Még ott, a fokmérős asztalnál nekiálltak kóstolni.
Lajos bácsi másnap büszkén magyarázta a nejének, hogy a régi és az új dolgok hasonszőrűek, nincs új a nap alatt. Merthogy Vörös Csillag magától hazatalált, mint régen a jó lovak, és Dzsonit ugyan elhagyták félúton, de hogy merre jöttek, azt csak a műszer tudná megmondani...