Bontás

Huszonéves volt Varga Teofil, tele lelkesedéssel általában mindenféle, de leginkább szakmája, az ácsmunka iránt. Kiváltképp a bombázások idején megrongálódott, régi házakon szeretett dolgozni. Minden csapatba jelentkezett, abba is, amely az általában csak a Hóhér háza néven emlegetett épület bontását volt hivatott elvégezni. E ház padlásán találkozott először Áts Zacariás nevével. Egy régi gerendára krétával írta fel valaki, néhány ákombákom társaságában. Teofil letörölte. De egy félóra múlva ismét ott volt a felirat. Ismét letörölte, majd megint és megint...
- Kibabrálnak velem a fiúk - panaszolta estefelé a kerthelyiségben az öregnek, akitől suhanc korában a mesterséget tanulni kezdte. Újabb sört rendelt, majd elpanaszolta a krétás históriát. Az öreg pedig, hogy megvigasztalja, elmesélt neki egy történetet. Varga Teofilnak ezután számos álmatlan éjszakája következett. A ház bontását pedig, különös módon, abbahagyták...
Minden délután, ebédje befejeztével Varga Teofil nyugdíjas ács elindult szétnézni, mi történik a városban. Míg ismerősei délutáni pihenőre tértek, Teofil bácsi körbejárta a város régi, panelmentes részeit, nézegette, hol, mit dolgoznak a szaktársak. Adott - néha kéretlenül is - néhány jó tanácsot, máskor pedig, ha lehetett, kiült egy presszó teraszára, s onnan nézte a kollégákat. S ha úgy alakult, késő délután vagy esős időben a fiatal ácsok, bádogosok és tetőfedők társaságában is szívesen elüldögélt, akik a történeteiért cserébe kiegészítették nyugdíjasi költségvetését egy-egy felessel vagy korsó sörrel.
Egyik ilyen társalgás közepette tudta meg, hogy bontani fogják a város egyik legrégibb, jó ideje lakatlan, kidőlt-bedőlt falú épületét, a Hóhér házát. Talán háromszáz éve is van már, hogy e derék szakma képviselőjét nem kívánta a város többé a falain kívül tartani, és kisebb kúriának is beillő szolgálati lakást húzott fel a mindenkori csuklyás iparosok részére. A századok persze, még ha lassan is, de tönkretették a patinás házat, s végül valaki megvásárolta, hogy lebontsa és helyére új, szép palotácskát húzzon föl. Nos, Varga Teofil egy ilyen eseményt nem hagyhatott ki. Érezte, sőt tudta, hogy valami különös dolog fog történni, ezért hát erős kuncogással indult ellenőrző körútjára, melynek egyetlen állomása a Hóhér háza, pontosabban a vele szemben üzemelő, kis teraszos kocsma lett.
Szakszerűen építeni nem könnyű, de szakszerűen bontani sem könnyebb - mondta mindig Teofil bácsi. E bontás minden szempontból igazolni látszott ezt az elméletet. Első nap még csak-csak történt valami, második napon csak fele csapat érkezett dolgozni, harmadnap pedig már csak a két fiatal félmester jelent meg a háznál. S hogy kevéssel ebédidő után esni kezdett, Varga Teofil két ismerősét már a kiskocsma fedett teraszán találta. Kétségbe voltak esve szegények, hajaj, gatyájuk rámegy, ha nem végzik el az elvállalt munkát.
Az öreg ácsnak megesett rajtuk a szíve, s mesélni kezdett. Elmondott a házról mindent, amit csak tudott. És még azt is, amit csak sejtett...
A lebontott épület helyén most már új ház áll. Emeletes, élénk színű, és nagy, csillogó ablakai vannak. Egy ideig bizonyára az utca dísze lesz. De majd, évtizedek múltán nagy gondba kerül a büszke tulajdonosa. Némelyek tudni vélik, hogy a tető egyik, még szinte gyantaszagú gerendáján már megjelent néhány érthetetlen jel kíséretében Áts Zacariás neve. Azé az ácsé, aki a korábban ott állt házon dolgozott, de aztán vérpadon végezte a város főterén, s akinek utolsó kívánsága az volt, hogy súghasson valamit a hóhér fülébe...