Hajóval a Szamoson

Pedig a romániai Szatmár és a magyarországi Csenger között a folyami közlekedés volna a legszélszerűbb. Szatmárnémetit szabályosan kettévágja a folyó, s Csenger szélső házai is a Szamos gátjának vetik a hátukat. Légvonalban talán tizenöt, de vízen is legfeljebb húsz-huszonkét kilométer a távolság köztük.
Igen ám, de az országhatár is ott van köztük! És hiába volt a megbonthatatlannak mondott testvéri barátság az elmúlt évtizedekben a két ország között, arról szó sem lehetett, hogy a vízen is megközelíthesse egymást a csengeri és a szatmárnémeti lakos. Most is csak azért indulhatott el a Kalandor nevű hajó, mert a magyar és román vízügyesek elhatározták, hogy kihasználva az Európai Unió által nyújtott lehetőségeket, egy közös tervezetben bemutatják a határ két oldalán lévő Szamos-szakasz értékeit, gazdasági, turisztikai lehetőségeit. És aztán majd segítenek is azokat hasznosítani.
Rengeteg a dolguk, hiszen meglepően kevesen ismerik ezt a vidéket. A romániai oldalt még csak-csak, hiszen ott létezik egy százezres város, Csenger környéke azonban még felfedezésre vár. A fejlesztési lehetőségek tengelye a Szamos lehetne, ám ahhoz, hogy a befektetők s a turisták megjelenjenek, néhány tennivalót el kell végezni. A vízügyesek szerint például a mostaninál hajózhatóbbá kell tenni a folyót. Nem kell milliárdos beruházásokra, drasztikus beavatkozásokra gondolni, elég, ha a máshol jól bevált technikákkal segítik a Szamost, hogy maga szűkítse s mélyítse a medrét, s így rendszeressé válhasson rajta a hajóforgalom.
Mert az bizony nehézkes. Még az olyan remekül megtervezett hajónak is, mint a Kalandor, amely autóbusznyi utas szállítására képes, merülése mégse nagyobb harminc centinél. Ám így is gyakran megfeneklett. A folyó ugyanis tele van gázlókkal, feljebb pedig zátonyokkal, szigetekkel. A magyarországi szakaszokon se fenékig tejfel azonban a hajósok élete. A Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakemberei az említett program keretében feltérképezték a folyó medrét, s egy számítógép segítségével be is mutatták a mederviszonyokat. Azt láthattuk, hogy a legtöbb helyen a folyó közepén szabályos homokhát húzódik, a mélyebb vizek a partközelben vannak.
De ha mély merülésű hajók nem is, kisebb, hét-nyolc személyes vízi járművek most is közlekedhetnének a Szamoson. Vannak ilyen célú tervek, ráadásul ezek össze is kötnék a vízi és a kerékpáros turizmust. Az elképzelések szerint e kis hajók valahol Szatmárnémeti fölött indulnának. A tetőn vinnék a bicikliket, ha kiépített megállókat találnának, kikötnének, s kerékpárral barangolnák be a vidéket a turisták. Akár a gátakon is, mert komoly a szándék, hogy a töltések is aszfaltburkolatot kapjanak hamarosan mindkét oldalon.
A történelmi hajóút egyébként majd’ háromórásra sikeredett, mert viharos szembeszél fújt, s fenn-fennakadtunk az ismeretlen vizeken – de a szerencsés hajókázók cseppet sem türelmetlenkedtek. Mert a hajóról fekete gólyát meg jégmadarakat láttak, Szatmárnémetibe érve pedig azt, hogy a hidakon megállt az élet, mikor megpillantották a hajót s rajta a piros-fehér-zöld zászlót. Persze rajta volt a román és az uniós lobogó is.
A parton természetesen határőrök vártak, mosolyogva tisztelegtek. De már ez se lesz így sokáig. Ha Románia is belép a schengeni övezetbe, akkor és ott léphetjük át a határt, ahol csak nekünk tetszik. Mindenféle ellenőrzés nélkül. A mosoly azonban megmaradhat.