Elegendő – minimum 634 – dolgozó áll-e rendelkezésre a helyi Markhot Ferenc Kórházat szeptembertől üzemeltetni szándékozó HospInvest rendelkezésére, vagy sem?
Napok óta emiatt tart a perpatvar Egerben. A cég állítása szerint 721 aláírt munkaszerződéssel rendelkezik, és ezen felül még vagy százötven főnyi, eddig máshol dolgozó orvos és más kórházi személyzet jelezte, hajlandó felvenni a munkát. Egerben valamivel több mint ezer fő dolgozik, és közülük 721-en nem írták alá a szerződést – állítják viszont a kórházvédők, akik nem akarnak a HospInvest irányítása alatt dolgozni.
Lapzárttánkkor még nem tudhattuk, mi lesz az ügy vége. A HospInvest közjegyzőt kért fel, aki 721 szerződést hitelesített.
A tét nagy: ha a HospInvest nem tud elegendő dolgozót szerződtetni, úgy hiába nyerte el a kórház üzemeltetésére kiírt pályázatot, szeptembertől nem kezdheti meg a munkát. A cég a maga részéről lezártnak tekinti a számháborút – nyilatkozta a Népszabadságnak Deák Gábor alelnök, hozzátéve, hogy még egy hetet adnak azoknak, akik alá akarják írni az új munkaszerződést velük. Azzal is számolnak, hogy több százmillió forint végkielégítést kell majd fizetniük.