Aki kilóg a sorból

A nyugati határszélen a tervezett vállalkozás nem jött össze, de boldogan éltek – egészen István 15 éves koráig. A család békéjét évekkel ezelőtt egy csúnya bírósági ügy kavarta fel, aminek otthonuk elvesztése és a szülők válása lett a következménye. Édesapja hajléktalan lett, édesanyja szükséglakásba költözött. Mivel szülei nem tudtak megfelelő lakáskörülményeket teremteni, István egy évvel fiatalabb öccsével a soproni Gyermekvédelmi Központba került. A középiskola utolsó két évét már itt töltötte.
A fiú az intézetben egy számára ismeretlen világba került, ahol más az életforma, mások a szabályok. Alkalmazkodnia kellett. Megtanulta, hogy az értékrend itt sokaknál más, mint amit ő megszokott. Kicsit kilógott a sorból a központban, hiszen neki – sok társával ellentétben – határozott tervei voltak, fontos volt számára a tanulás.
„Valaki akartam lenni” – így fogalmaz. Sikeresen vette az akadályokat, szép eredménnyel végezte el az Orsolya-iskolát is, majd felvették a Műegyetemre. Hátrányos helyzete miatt az elsők között kapta meg a szociális ösztöndíjat. A gyermekvédelmi központ segíti a tanulását, kifizeti a kollégiumi díját és az étkezését. Zsebpénzről azonban a fiúnak magának kell gondoskodnia. Ha a tanulmányi eredménye megfelelő lesz, többféle ösztöndíjra is pályázhat.
– Mozgalmas a pesti élet, még ismerkedek vele. Jól érzem magam, bár kissé zajos és büdös itt – meséli a kollégista fiú. – Itt nincs pátyolgatás, nem rakják elém az ennivalót. Mindent magamnak kell elintézni. Kezdek így felnőni. Az egyetemi és kollégiumi közösségi életet is élvezem, rengeteg program, buli közül választhatok.
Még egy előnye van a fővárosi létnek: István újra édesapja közelében él, mivel ő időközben Pestre költözött. Édesanyjával is jó a kapcsolata, rendszeresen látogatja. Nem érez haragot irántuk az intézet miatt.
Istvánnak nincsenek nagy vágyai. Villamosmérnök szeretne lenni, és egy családi házban élni, ahol béke és nyugalom honol a falak között…