Idejében szólunk
Többféle gyümölcs érik kertjeinkben: cseresznye, meggy, egres, ribizli, őszibarack, sárgabarack, ringló, málna, nyári alma, árpával érő körte. Ilyenkor nemcsak a szüret okoz gondot, hanem a kártevők, a növényi betegségek elleni védekezés is. Ezért a vegyszereket úgy kell megválasztani, hogy azok élelmezés-egészségügyi várakozási ideje ne essen egybe az érés kezdetével.

Ha már érik a gyümölcs, ne permetezzünk, ehelyett a fertőzött, hernyókkal teli növényi részeket vágjuk le, és égessük el! Hasonlóan járjunk el a cseresznye és a meggy moníliás ágaival is. A gyümölcsöt veszélyeztető molyok és a leveleket károsító aknázómolyok ellen rövid várakozási idejű készítményekkel védekezhetünk, amennyiben az ivari csalogatóanyagot tartalmazó szexferomoncsapda alapján erről meggyőződtünk.
Mostanában gondot okoz a körtelevélbolha is: szívogatja a leveleket, és az általa termelt mézharmat lecsurog a gyümölcsökre, azon pedig megtelepszik a korompenész, ami értéktelenné teszi a gyümölcsöt. Permetezni kell a cseresznye- és meggyfákat is, hiszen a szüret után szokott jelentkezni a blumeriellás levélfoltosság, aminek következtében sárgulni, hullani kezdenek a levelek.
A szőlőben legfontosabb dolgunk a csonkázás vagy tetejezés. A túlzottan hosszúra nőtt hajtások feleslegesen vonnak el vizet, tápanyagot a fürtöktől, és be is árnyékolják őket, így azok lassabban érnek be. Annyira kell levágni a hajtást, hogy a legfelső fürt fölött legalább 5-6 levél maradjon, s az kedvező, ha a termőhajtások egy-másfél méter hosszúak.
A termő szőlő csonkázásakor a hónaljhajtásokat is el kell távolítani, hogy szellősebb legyen a lombozat. Így hatásosabb lesz a peronoszpóra és lisztharmat elleni permetezés is.