Lazac helyett vadak

Vecsésen, a családi ház mögötti épület egyik helyiségében szól a rádió, s közben nyolc ember szarvast csontoz, darabol, fóliáz és címkéz. Kampóra kerül Bolyhos Lajos monori vadász hetvenkilós vaddisznója is. Az éjjel lőtte, délelőtt behozta az utánfutójával. Európai mércével az üzem valóban „mikro” méretű, hiszen Szabó Antallal együtt összesen kilencen dolgoznak itt. Ám az évi közel négyszáz tonna vaddisznó, szarvas és őz feldolgozásával előkelő helyen áll.
– Húsz évig dolgoztam a MAVAD-nál – mondja az 57 éves férfi. – A kilencvenes évek elején még füstölt lazacot értékesítettünk egy norvég üzlettársammal, majd fokozatosan, saját erőből felépítettem az üzememet. Ma már szinte minden négylábúra, sőt emura, struccra is szól a jogosítványunk, bár amíg nem építek egy nagyobbat, utóbbiak csak terv maradnak.
– Mi az akadálya?
– Sokat vívódom azon, hogy ha már nem bírom erővel, ki viszi ezt tovább? Életem álma, a mostani üzem megvalósult, jól megélünk belőle. A fiam képzőművésznek készül, irtózik ettől az egésztől. A nejem női-férfi szabó, imádja a szakmáját. A lányunk pedig Mallorcán él, sajnos az unokánk is.
– A rendszerváltásig az átlag magyar ritkán jutott vadhúshoz, minden exportra ment. Ma már tizenhét vadfeldolgozó működik az országban és vadhús is kapható. Kevesebb a külföldi vevő, vagy nőtt a belföldi kereslet?
– Nagyot fordult az arány az utóbbi javára! Bár az olaszok a legnagyobb vevőim, s az árbevétel zöme exportból származik, de a menő hazai éttermek már szinte korlátlan mennyiségben megveszik a legdrágább őz- és szarvasgerincet is. Ha kétszer annyim lenne, az is kevés volna. Külföldre már csak azt viszem, ami itthon nem annyira kelendő, például vaddisznót vagy szarvascombot. És gőzerővel beindult az orosz piac! Moszkvába pár éve az országból elsőként szállítottam szarvast, a hazai kivitel java most is tőlem megy.
– Nekünk, magyaroknak viszont ma sem olcsó a vadhús.
– Mert kevés van belőle, a feldolgozás pedig „kényszeresen pazarló”. Ha egy százkilós vaddisznót behoznak, legfeljebb negyven kiló színhús marad belőle. A szarvasból talán hatvan kiló, az őzből kevesebb. A bőr, csont, fej, láb, nyesedék csak hulladék, amiket meg kell semmisíteni. Próbálkoztam én már állatkerteknél, állatmenhelyeknél, mert a húshulladék hőkezeléssel jó eledel, de nem fogadják, mert nem kínlódnak vele. A csontra most leltem vevőt, németek veszik meg, az olaszok a nyesedékekből húspépet gyártanak. Nálunk egyébként olyan szigorú és pontos a feldolgozás adminisztrációja, hogy a végtermékből nemcsak az derül ki, mit és hol lőttek, hanem még tán a vadász szeme színe is. Ez rám nem vonatkozik, vadra sose lőttem. Ellenben a szaftos pörkölteket magam szoktam elkészíteni.
– Megépül tehát új üzem az új évben vagy nem?
– A lányomnak kiváló az üzleti érzéke. Abban bízom, hogy egyszer csak elegük lesz a mallorcai hőségből, és hazajönnek…