Gipszeltek röpdéje

Madármentő Kiállítás és Látványkórház – csalogatja a tekintetet már messziről egy nagy, fehér épület, átellenben a híres nagycsárdával. Az előcsarnokban – ami leginkább egy többfunkciós könyvtárhoz hasonlít – most is üldögél vagy öt fiatal. Interneteznek, olvasgatnak. Természetesen a Hortobágyról és a madarakról, mert itt minden róluk szól. Az egyik sarokban nagy képernyős televízió, fényképek futnak rajta. Egy gyönyörű rétisas gyógyulásának és szabadulásának képei.
Pár nappal korábban egy hajdúsági városka határában bukkantak rá. A madárkórház vezetője, Déri János kezei közé került, aki megállapította, hogy megmérgezték. Szerencsére még idejében érkezett a segítség, pár nap múlva már mehetett is vissza a pusztába. Sajnos nem minden madár ilyen szerencsés. Még azok járnak a legjobban, amelyek a kisebb madarak üldözése közben nekirepülnek egy-egy ablaknak vagy üvegfalnak – mint például a karvalyok –, hisz ők általában megússzák agyrázkódással. De amelyiket autó üti el, az örülhet, ha csak szárnyát töri. Őrá bizony legkevesebb hathétnyi kórházi ápolás vár, hiszen – az embercsonthoz hasonlóan – a madárcsont is hat hét alatt forr rendesen össze. Náluk is szerencsétlenebbek az áramütöttek: sajnos legtöbbször elpusztulnak. S ha túlélik az áramütést, többnyire életük végéig viselik a nyomait. Most azonban a mérgezés a sláger.
– Az emberi butaság határtalan – indul meg előttünk Déri doktor a madárkórház folyosóján, ahonnan mindkét oldalra szabályos kórtermek nyílnak. Baglyok, cankók, gólyák, ölyvek lábadoznak vagy épp a műtétjükre várnak bennük. – Kiteszik a mérget a pocoknak, az egérnek, de az nemcsak azokat pusztítja el, hanem a mérgezett rágcsálót felvevő ragadozó madarakat is. Vagy kiszórja a csávázott kukoricát a vadetetőn, ahová a fácán jár, a fácándögöt pedig megeszik a sasok… És a tettes szinte mindig rejtve marad!
A kórtermek üvegablakán csak mi látunk át, a beteg madarakat nem ijesztgetik a látogatók. Rájuk is fér a nyugalom, hiszen hihetetlenül nagy stressz érte őket, és a kezeléseket is akként élik meg. Szomorú látvány a sok csüngő szárnyú, ferde lábú, törött szárnyú madár, de Déri doktor azt mondja, a többségüket sikerül meggyógyítani.
Csak ne lenne minden olyan drága! Egy komolyabb műtét legalább huszonöt-harmincezer forint, ha csak a felhasznált anyagok, kötszerek árát számolják. És itt nincs milliárdos állami támogatás, mindent saját maguknak kell előteremteniük. Például annak a terepjárónak a javítási költségeit, ami nemrégiben tört össze Nádudvar határában. A latyakos úton megcsúszott és árokba borult – egy törött szárnyú varjút hozott éppen operációra. A kocsival nem tudni, mi lesz, de a varjú sorsa biztos. Megműtik, „begipszelik”, majd egy kisebb, aztán egy nagyobb röpdébe kerül, s ha minden rendben, jöhet a szabadság.
A Madárkórház Alapítvány munkatársai számtalan csodás gyógyulásról beszámolhatnának, de egyik se volt talán olyan megható, mint annak a rétisasnak az esete, amelyik három évig „nyomta a kórházi ágyat”. Súlyos mérgezési tünetekkel érkezett. Az életét sikerült ugyan megmenteni, de reszketett a fénytől, az embertől. Fokozatosan emelték ki a mérgezés okozta sokkból, s mikor elérkezett a szabadulás perce, a sokat látott állatorvosok is elérzékenyültek. Sokáig követték, mígnem a tizedik napon megnyugodva látták, amint négy másik rétisas támadt rá. A területüket féltették az erős, egészséges jövevénytől.