Bozsik gazda tollából

Két hete írtam a régi almafajtákról. Több olvasónk is szóvá tette, hogy bizonyos kedvencek kimaradtak a felsorolásból. Igazuk van, hiszen a hajdan volt almák közül jó néhány igazságtalanul került a süllyesztőbe. Sokan ma is keresik a régi értékeket, és a faiskolai árudákban is gyakran érdeklődnek ilyenek iránt. Nekik nyújtanak segítséget Újfehértón, a gyümölcskutató intézetben. Itt található hazánk legnagyobb almagénbankja.
Ilyen régi fajta például a londoni pepin, más szóval magyar kálvil, amely elsőrendű, háztartási minőségű alma. Széles gömb alakú, kelyhes végén bordázott, értével citromsárga, napos oldalán barnapirossal mosott. Kitűnő, fűszeres ízű. Ki ne emlékezne a „Nyári fontosra”, amit rétesalmának is hívtak. Augusztus tizedike után érő, igen nagy (negyvendekás, vagyis egyfontos), lapított gyümölcsű fajta. Héja rózsaszínes, csíkozott. Íze kifejezetten savas, ezért kiváló süteményekbe. Fája erős növekedésű, a termőhelyre, illetve a kórokozókra nem érzékeny. A Parker pepin régi angol fajta, amelyet gyümölcsének parás felülete miatt neveztek el bőralmának. Kiegyenlítetten terem, október második felében szedhető. Hosszú ideig tárolható. Íze jellegzetesen savanykás, borízű. Vékony héjú, ezért jól aszalható, de tárolva hamar fonnyad.
A téli arany parmen ismeretlen eredetű, régi európai fajta. A XIX. században az egyik legnépszerűbb fajtaként tartották nyilván. Szeptember közepétől szedhető, december végéig fogyasztható. Elsőrendű csemege, gyümölcse eleinte zöldessárga, értében élénk aranysárga, napos oldalán piros csíkokkal bevont. Húsa sárgás, kemény, lédús. Íze kellemesen savas-édes, jellegzetes, erős illattal és zamattal.
A téli banánalma, a Winter banana az USA-ból származik. A XIX. század második felében kezdték termeszteni. Szeptember végén, október elején szedhető, és novembertől áprilisig fogyasztható. Gyümölcse szabályos gömb alakú. Héja enyhén viaszos, sárga színű, a napos oldalán kárminpirossal bemosott. Húsa kemény, íze kellemesen édes-savas. Jól tárolható, de gyorsan elveszíti savait. Fája középerős növekedésű, ritka koronájú. Jó termőképességű, termőhelyre nem igényes, kissé fogékony a lisztharmatra.
E fajták elvileg ma is kaphatók! De rajtuk kívül hihetetlenül sok fajta forog még közkézen, a nosztalgia jegyében. Csak egyet ragadok ki, amelynek fáját most láttam Szigligeten. Ez a szentiványi, amely nyári érésű, zöldes színű, savanykás alma. És akkor nem szóltunk a nyári édes almáról, a borízű almáról – és sorolhatnám. Érdemes az interneten böngészni, egyes faiskolák ott hirdetik a nosztalgiafajtákat. Elég a fajta nevét beütni a keresőprogramba, és máris megtaláljuk a lelőhelyet.
Az almástermésűeket manapság a tűzelhalás baktériuma tizedeli. A kutatók megállapították, hogy néhány régi almafajta különösen is fogékony erre a betegségre. Ilyen a Baumann renet, a kisasszony és a beregi sóvári. A mérsékelten rezisztens kategóriába sorolták a szemes almát, a pónyikot és a sikulait, amelyek kiemelkedő hajtás- és gyümölcs-ellenállóságuk révén a nemesítési programokban rezisztenciaforrásként jöhetnek számításba. Ugyanakkor figyelmeztetnek arra is, hogy a fajták értékeit tovább kell vizsgálni, és gombabetegségekkel szembeni ellenállóságuk alapján kell dönteni az ökológiai gyümölcstermesztésbe való ajánlásukról.