Éltető a savas lé

Sok kerti virág jól mutat a vázában is, ezért lakásunknak is dísze lehet. A közkedvelt rózsa mellett az egy- és kétnyáriak között is szép számmal akadnak erre alkalmasak: például a búzavirág, a szarkaláb, a szívvirág, a kokárdavirág, a kakastaréj, a kardvirág, az egynyári margitvirág, az őszirózsa, a krizantém. Erre a célra a teljes nyílás előtt szedjük le a virágot, így tartalékaiból még ki tud fejlődni.

Házunk tájaValló László2008. 06. 20. péntek2008. 06. 20.
Éltető a savas lé

Azzal, hogy a virágszárat levágjuk a tőről, megszakad a gyökérrel való kapcsolata, és attól a pillanattól kezdve hervadni, pusztulni kezd. Ez a folyamat növényenként különböző, de a vágott virágnak alkalmasak körében lassúbb: átlagosan két hét, ami különböző praktikákkal tovább nyújtható. Mielőtt csokorba rendezzük és vázába tesszük, borotvaéles késsel vágjunk le egy kicsit belőle, vagyis újítsuk meg a metszett felületet. Ezt követően tegyük is vízbe rögtön: így megakadályozzuk, hogy légbuborék képződjön és meggátolja a víz fölszívódását a szállító szövetekben. (Az a legjobb, ha 10 centire állnak a vízben az egyes szárak.) Ügyeljünk, hogy a virágszáron álló alsó levelek ne érjenek a vízbe, mert hamar elrothadnak és megfertőzik a vizet. A virágcsokrot úgy helyezzük el a lakásban, hogy ne süssön rá a nap és ne legyen huzatban.
A virágboltokban kaphatók olyan készítmények, amelyek megnövelik a vágott virágok élettartamát. Hasonló hatású szert azonban házilag is készíthetünk. Az egyik legismertebb recept: fél liter vízhez adjunk egy kávéskanál cukrot, ugyanennyi citromlevet és két-három csepp hypót. Ebben a bizarr összeállításban a cukor a tápanyag szerepét tölti be, a citromlé a savas kémhatásért felel (ami az eltarthatóság szempontjából előnyös), a hypó pedig a kórokozókat pusztítja el.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!