Kutyaként kísér a malac

Az osztrák tulajdonban lévő zalaszentiváni tehenészeti telepre, azaz a munkahelyére beszéltünk meg találkozót Beke Zsófiával, aki az  általános mezőgazdasági és áruforgalom szakmacsoportban az országos tanulmányi versenyen második helyen végzett.
– Csak négy ponttal előzött meg egy fiatalember – nyújtja át az oklevelet és az értesítést, hogy a technikusi vizsga alól a jó eredménynek köszönhetően felmentették.
Csupa mosoly és kedvesség, pillanatok alatt barátságot kötünk, így azután hamar kiderül, pontosan tudja, mit miért tesz. Zalaegerszeg peremrészén, Ságodon él a szüleivel, akik keresőmunkájuk mellett néhány hektáron gazdálkodnak. Udvarukban mindig nyüzsögtek az állatok, csirkék, kacsák, libák, nyulak, malacok, így a kislány már gyerekként megtanult velük bánni. Kedvenc kismalaca kutyaként kísérgette, és a munkába siető szülők helyett Zsófi iskolába indulás előtt sokszor megetette a jószágokat.
– Mindig vonzódtam hozzájuk, a betegeket ápolgattam, és általában azok lettek a kedvenceim – mondja.
A zalaegerszegi élelmiszer-ipari szakközépiskolában tett érettségi vizsgát. Tanulmányai alatt már két falka sertést önállóan hizlalt, és el is adta őket. A családi kasszába is csurgott a jövedelemből, de inkább beforgatta a gazdálkodásba, és ebből szerzett jogosítványt, sőt traktorvezetői képesítést is. Mezőgazdasági szakmát szeretett volna tanulni, de a szülők nem nézték jó szemmel, így pék–cukrász technikusi képzettséget szerzett.
– Tetszett ez a szakma is, de nem érzem hivatásnak, ezért mégiscsak jelentkeztem mezőgazdasági iskolába. Teljes szívvel tanultam, és otthon is dolgoztam a két falka sertéssel. Kitűnő bizonyítvány és az országos tanulmányi verseny második helye lett az eredmény. Most is van 11 hízóm, két kocám és két mangalica „kislányt” is beszereztem. Szeretnék ezzel is próbálkozni, bár most alig jövök ki nullára a sertéstartással, pedig saját gabonával takarmányozok. Persze baromfi is van, saját levágásra, és tavi vadkacsákat is tartok. Bráma tyúkot is sikerült szereznem, most pedig gyöngyösöket keresek, bár a háztájira egyre kevesebb az időm. Május elején kerültem ide a telepre, és mindjárt a mély vízbe dobtak. Titkárnő vagyok, ami nagy kihívás számomra.
Erre valószínűleg csodálkozóan nézhettem, mert nyomban elkezdte magyarázni, mit is kell tennie. Ő az a kulcsember, aki tartja a kapcsolatot a kereskedőkkel, figyeli a készletet, és megrendeli a szükséges anyagokat. Az állatorvos, a telepvezető keze alá dolgozik a számítógépen, a rögzített adatok alapján és kint az istállóban figyeli a vemhes teheneket, figyelmeztet az apasztásra, a szárazon állóknál az ellés esedékességét jelzi, megnézi, hogy a borjak rendben vannak-e, ettek-e. Felel a naponta elszállított tej mintavételéért, figyeli a számítógépen, melyik tehén mennyi tejet ad, és ennek arányában a takarmányadagot is kiszámítja, gépre viszi a fejés adatait.
Úgy véli, jó helyen van, sokat tanul a jó eredményeket produkáló telepen. Jelenleg 370 állat van itt, 200 körüli a tehén, amelyek éves átlaghozama 7500 liter tej.
Sokat jár a borjak, a tehenek között, mert egyszerűen szereti őket. Nem egyszer „beugrik” fejni a korszerű, napelemes fejőházba, hétvégeken pedig bálát szállít valamelyik traktorral. Mert a gépeket is kedveli, legyen az öreg MTZ vagy a legújabb légkondis Fend. Szeretne tovább tanulni, a kaposvári főiskolán az állattenyésztési szakot nézte ki magának. S talán egyszer uniós fiatalgazda-támogatással önállóan is tud majd gazdálkodni…
– Hiszem, hogy nagy fantázia van a magyar mezőgazdaságban. Kiemelkedően jók nálunk az adottságok, ezt ki nem használni nagy vétek. Hozzáállás és időjárás kérdése, és hagyni kellene a gazdákat jövedelemhez jutni – mondja elkomolyodva. Most úgy tűnik, mintha nem is az a pajkos kislány lenne, aki az imént még a tehenek orrát simogatta...