Nyílt napok a tanyán

Kétéves múltam, amikor 1985-ben a szüleimmel a Soltvadkert melletti Kútágasdűlőnek nevezett kilenc és fél hektáros tanyára költöztünk. Rózsaneveléssel foglalkoztunk, s tartottunk állatokat hobbiszinten: szarvasokat, mangalicákat, szürkemarhákat. A jószágok és a róluk való gondoskodás mindig közelebb állt hozzám – idézi fel a fiatalkori meghatározó emlékeit Dóra, miközben megállunk a lakóépület előtt. A falán összegyűjtött dám- és gímszarvastrófeák függenek sorban, jelezvén, hogy a Vad-kert nemcsak jól csengő név, hanem a tanyát valóban az erdők-mezők fenséges teremtményei lakják. 

Még távolról, a kerítés kívül eső részéről szemléljük a vadakat. S ne szaladjunk a történetben sem ennyire előre! Folytatva a megkezdett sorokat: Dórát tizenévesen más felé húzta a szíve. Rádiósnak vagy újságírónak készült. Felvételt nyert az egyetemre, művelődési szakra. De helyette Angliába ment nyelvet tanulni. A tervezett hat hónapos kint­tartózkodásból végül négy teljes év kerekedett, ugyanis itt ismerte meg férjét, a dél-afrikai születésű Borist. A külföldön töltött idő a szerelmen túl mást is adott főhősnőnknek: megtanult helytállni a nagyvilágban, és a honvágyban formálódott az értékrendje, amelyben még hangsúlyosabb szerepet kapott az otthon, a család. 

Édesapja hirtelen halála után, Borisszal együtt visszajött Magyarországra, a városi házukba, ahová a családjuk a lány tizenéves korában beköltözött. Megszületett kisfiuk, Hunter, akivel mindennap kijártak és gondját viselték a tanyának. Amikor elsőszülöttjük járni kezdett, az édesanya rádöbbent, hogy nem a betonjárdán akarja szaladozni látni őt. Helyette meg szeretné adni neki azt a szabadságot, amit kislányként ő is megkapott a szüleitől. Föladták a tágas és kényelmes városi házukat, amit mindig hidegnek és idegennek éreztek. Ahogy kiköltöztek a tanyára, melegség, béke és biztonság járta át lelküket, amit csak az otthon képes adni. 

Az akkoriban rossz állapotban lévő hajlékot helyrepofozták. S hamarosan a szőke kisfiúcska mellett egy kislány, Eden Rose kedves kacaja töltötte meg boldogsággal a ház falait. Onnantól fogva rohamos fejlődésnek indult a tanya, mert tulajdonosai végre azzal foglalkozhattak, ami igazán a szívük szerint való. Családjuk tartott korábban gím- és dámszarvast – ez adta a Vad-kert alapötletét. A házaspár mangalicákat kezdett tenyészteni, amiben Dórának a szakmai körökben jól ismert nagybátyja, Szomor Dezső sokat tudott segíteni, továbbá az országos egyesülethez is mindig fordulhattak tanácsért. 

A minél szélesebb körű tudás érdekében a tanya gazdasszonya belekezdett egy mezőgazdasági szakba, s hónapról hónapra valódi érdeklődéssel hallgatja az egyetemi előadásokat. A legtöbbet viszont a saját tapasztalataik által tanulnak meg, a tanyán. Épp a dámszarvasok őszi barcogásának idején érkezünk, ezért a kerítésen belülről, de csak messziről szemléljük ezeket a csodás teremtményeket. 

– Nem ördöngösség a róluk való gondoskodás – jegyzi meg a tanya asszonya. – A helyet megfelelő nagyságúra (minimum háromszáz négyzetméteresre) kell tervezni. Nedvdús mellett szálas takarmányt és abrakot kapnak. Egy dámszarvas naponta az előbbiből egy kilót, az abrakból fél kilót fogyaszt, s mellé másfél-két kiló répát is elnassol. Ivóvízről és nyalósóról folyamatosan gondoskodni kell. Évente kétszer féreghajtót szükséges beadni nekik, de a betegségekkel szemben ellenállóak. 

Egy kis őzgida lép a gazdája lábaihoz, és Dóra cumisüveget nyom a szájába. A pöttyös hátú jószág mohón nyeli a kecsketejet. Az állomány az állatszeretetüknek, a szenvedélyes érdeklődésüknek, illetve a szaporulatnak köszönhetően folyamatosan gyarapodik, színesedik. A gím-, dámszarvasok, és az őzek mellett birkák, lovak, mangalicák, emuk, törpezebuk (más néven: púpos szarvasmarhák), csirkék, kecskék lakják a tanyát. A hófehér pávák, ahogyan a nyulak java részét is, hozták nekik, mondván, náluk jó helyre kerülnek – s valóban, odaadással viselik gondját minden állatnak. 

– Húseladásból, illetve élőállat-értékesítésből boldogulunk. Szeretjük a jószágainkat, azonban saját fogyasztásra is tartjuk őket. Sokan támadnak minket emiatt. De aki vidéken nő fel, számára ez nem idegen. A jószág felé, aki életét adja értünk, úgy tudjuk kifejezni a tiszteletünket és hálánkat, ha nem pazarló módon, hanem minden testrészét felhasználjuk. Tartunk nyílt napokat és fogadunk csoportokat tudásátadás céljából, továbbá, hogy megmutassuk a vidéki élet szépségeit, értékeit – mesélik egyetértésben a gazdák. 

A tanya megad számukra mindent, ami az élethez kell: van tojásuk, a tejből sajtot készít, a zsírból szappant főz a gazdasszony. Működik a vidéki cserebere is a környéken: a húsért például valahol mézet kapnak cserébe. Nem nehéz jól nevelni a fiunkat, lányunkat sem, hiszen itt megadatik nekünk a tér, a szabadság – mondja az édesanya. A kicsik rendszerint építenek, traktoroznak, baromfit etetnek, s mily öröm, amikor összeszedhetik a meleg tojást a tyúkólból! Dóra a csillogó szemükben mindennap felfedezni véli az önfeledt boldogságot, a körülölelő szeretetet – egy szülő aligha adhat ennél többet a gyermekeinek.