Földből ásott varangyos
Az algarve-i domboldalon próbálok egy kis fügefát elültetni. Épp kilökök egy adag agyagos földet, amikor egyszer csak megmozdul valami a gödörben. Nem úgy, mint amikor gyökér vagy kő fordul ki, hanem lassan, szinte álomszerűen.
Forrás: Shutterstock
Forrás: Shutterstock Hátrahőkölök ijedtemben. Egy nedvesen csillanó szemet veszek észre a barna agyagban. Hatalmas varangy néz rám a gödör aljáról. Teljesen mozdulatlan. Megfagy az ereimben a vér, néhány centin múlt, hogy nem vágtam ketté vagy ütöttem agyon az ásóval. Ha nem mozdul meg, észre sem veszem.
Leülök mellé a gödör szélére, hirtelen olyan csend lesz, hogy hallom a saját légzésemet. A varangy nem menekül el, csak néz rám azokkal a rézszínű, vízszintes pupillájú szemeivel, mintha legalább száz éve itt élne alattam, és én lennék a betolakodó. Valószínűleg igaza van.
Dél-Portugáliában gyakori az ibériai barna varangy, latin nevén Bufo spinosus. Ez a közönséges varangy ibériai rokona, és elképesztően szívós állat. A nagyobb nőstények akár húsz centiméteresre is megnőhetnek, súlyuk pedig elérheti az egy kilogrammot. Egy ekkora kétéltű egészen megdöbbentő látvány, amikor az ember egyszer csak kiássa a földből.
A bőre vastag és szemölcsös, barnás-zöldes árnyalatú, mintha a természet direkt ugyanabból az anyagból készítette volna, mint az algarve-i földet. A tökéletes álcázás mestere, ami a száraz mediterrán tájban élet-halál kérdése.
Valószínűleg telelt vagy pihent a föld alatt. A varangyok ilyenkor mélyebbre ássák magukat a hűvösebb rétegekbe, ahol több nedvességet találnak. A forróság Algarve-ban sokszor veszélyesebb számukra, mint maga a tél. Lent a föld alatt lelassul az anyagcseréjük, alig mozognak, heteken vagy hónapokon át szinte dermedten várnak.
Egészen furcsa gondolat kerít a hatalmába. Úgy érzem, mintha valami élő dolog gyomrában ásnék, hogy a talaj nem egyszerű anyag, hanem egy egész rejtett világ. A föld alatt gyökerek hálózata fut, rovarok járatai, gombafonalak, kövek között megbúvó élőlények.
A varangy szakít ki a gondolataim közül, lassan elindul, és komótosan kimászik a gödör oldalára. Nem ugrál pánikszerűen, mint egy béka, méltóságteljesen közlekedik, lassan, nehézkesen. Figyelem, ahogy eltűnik a bambuszok mögött, és közben azon gondolkodom, milyen kevéssé ismerjük azt a világot, amin nap mint nap járunk.Balogh Boglárka
