Párhuzamosok

Az újabb hőhullám negyedik napján Géza, Lajos bácsi és Laci bácsi a diófa alatt ülnek. Pokoli hőség van, de lehet, hogy inkább csak purgatóriumi, mindenfelé tikkadt macskák hevernek. Ti hová mennétek legszívesebben? – kérdezi Géza. Alaszkába – válaszolja Lajos bácsi. Miért éppen oda? – kérdezi Laci bácsi. Úgy értem, csak nem mondtam, hogy az időben. Előre vagy hátra? – érdeklődik tovább Géza. – Ré­­szemről akkor inkább sehová. Már megszoktam ezt itt – mondja Lajos bácsi. A jövőbe kissé aggasztó lenne. Már innen nézvést sem fest valami jól. Aztán mi van, ha visszajövök és arról kell beszámolnom, hogy egy nyomorult sivatagot találtam, és még a tevék is másként néztek ki. Tevék voltak ugyan, de nem pont ilyenek, mint ezek a mostaniak. Három púppal – morfondírozik Laci bácsi. – Visszafelé is elég gázos. Mert mi van akkor, ha ellenállhatatlan kísértést éreznék, hogy belepiszkáljak valamibe? – tűnődik Lajos bácsi. Úgy érted, hogy a történelem menetébe? Hogy, mondjuk, egy alkalmas pillanatban lelököd Hitlert a lépcsőn? Esetleg még időben elgázolod Lenint egy svájci szerpentinen? – érdeklődik Géza. Ilyen messzire nem is mennék. Csak, teszem azt, megakadályoznék egy házasságot, vagy nem adnék meg egy tizenegyest – mondja erre Lajos bácsi. Meg aztán hogy is történne mindez a valóságban? – kérdezi Laci bácsi. Például úgy, hogy párhuzamos valóságok vannak, akár több is. Átlépsz egy tükrön, és már ott is vagy, ahol más az idő – veti fel Géza. Több világ, több mindenség, több Istennel? – gombolyítja tovább a be­­szélgetés fonalát Lajos bácsi. Giordano Bruno – mondja Laci bácsi. Őt valami hasonló felvetés miatt megégették. Na, ezt mondjuk megakadályozhatnánk esetleg egy rükverc kapcsán. – mondja Géza. Egyébként szerintetek va­­gyunk mi egyáltalán? – kérdezi aztán. Arra gondolsz, hogy ez itt valamiféle mátrix, ráadásul akad belőle több is? – kérdezi Lajos bá­­csi. Nem pont. Lehet, hogy a hely­­zet még ennél is rosszabb. Lehetséges az is, hogy valaki csak kitalált minket. Hogy ír rólunk. Az életünkről – mondja Géza. Tá­­mad egy kis csend, macskafülek rez­­zennek, ahogy a cirmosok ál­­modnak. Hogy nem is létezünk? Az lehetetlen! – mondja erre Laci bácsi. Tapasztalom, hogy vagyok. Például mindjárt töltök egy fröccsöt, szabad akaratomból, és mert rohadt meleg van – ellenkezik Lajos bácsi is. Tudom tekerni. Mi van, ha az a valaki, aki ír minket, beleír bennünket a macskák ál­­mába, és csupán ott létezünk? – mereng tovább Géza. Hozom a szó­­dát – mondja erre Laci bácsi, és hozza.