Közszolgák petíciója

Ilyen szép tüntetésben rég nem volt részünk. Nyugi volt és béke. Ugyan hol van az az annyira őrült provokátor, aki beveszi magát a fegyveres közszolgák közé cirkuszt csinálni, még ha ez alkalommal azok a fegyverek nem is pihennek a derékszíjakon. Kissé áztatta ugyan a nyugit és békét az a fránya eső, de a harcedzett rendőröknek, vámosoknak, tűzoltóknak és hasonlóknak ez meg sem kottyant – szép is lett volna az eső elől visítva menekülő egyenruhások látványa –, a civilebbek pedig az esernyő vitathatatlan tüntetésmentő tulajdonságaiban bíztak (bár manapság egy sokat látott pedagógusnak egy közepes tornádó meg sem kottyan…).

És lám, ilyen békés tüntetőktől még a petíciót is átveszik a hon kormányosai és atyái. Nyugisan, békésen. Mert mi is lehet a kérelmekben? Az ország házában ülők ezt talán már akkor tudták, mikor a petíció még csak egy gondolatcsíra volt a szakszervezeti vezetők ötletelőjében. Igen: amikor a tizenharmadik havi nyugdíjakról, fizetésekről és egyebekről döntöttek – mármint a megvonásukról –, bizonyára tudták, hogy tiltakozni fognak ellene az érintettek. Hja, kérem, a tizenhármas szám eddig sok szerencsétlenséget hozott már a jó népnek.

Otthonuk melegében Kis Balázs apjával országosdit játszik. Apa, kérek még!, így a kölök. Elfogyott, fiam, így az Apa. De én még kérek! Nincs, mondtam már, hogy elfogyott! De én akkor is kééérek! Jól van, fiam, majd kapsz, most nem, mert elfogyott, de majd… Ismerős a történet valakinek? Az igazi országosdi sem működik másképpen. Ugyanis az ország nyakig van a kakiban, jól beleestünk a pénzügyi világ pöcegödrébe. Ezért, ha most a kormányunk nem tartaná be a pénz világintézményeinek tett ígéreteit-vállalásait, és nem létező pénzekből fizetne ki olyan összegeket, amiket a közszolgák – akaratos kölkökként – kérnek most, s amelyek egy személy vagy család életútját önmagukban nem helyeznék felszálló ágú pályára, annak csak egy következménye lenne: CSŐD. Mármint az államé. Amit csak úgy lehetne túlélni, ha valaki felvásárolná Magyarország Rt.-t. Kedves közszolgák, én nem szeretnék gyarmaton élni. Inkább nem veszek idén lapos tévét (hatéves tévém van, működik), nem cserélek autót (új kocsim még sosem volt), a gyereknek kukázok valahonnan egy tavalyi komputert (új számítógépem sem volt soha), és egyéb fölösleges dolgokra sem költök. Mongyon le ön – kicsit a fogyasztásról.

A petíciót átvételezte, és válaszolt is rá rögvest a kormány. Szívesen kifizet mindent – ha az nem rontja a költségvetést. Bizonyára mindannyian tetszenek ismerni a cikk elején parafrazált verset. Végül is: „Aludj el szépen, kis Balázs…”

V. Kolos