Nem dinnye a tehén

De folytathatom. Nem lett volna jó meggytermesztőnek lennem, hiszen annak a termelése is ugyanolyan veszteséges, mint az almáé. És dinnyetermesztőként is csak dúlhattam-fúlhattam volna, merthogy az Auchan olcsóbban adta a dinnyét, mint a hogy elő lehet állítani, sőt még annál is olcsóbban – mint legalább egy esetben bebizonyosodott –, mint ahogy ő szerezte be valahonnan.

Most éppen tejtermelő nem szeretnék lenni. Bár úgy látszik, hogy a tejjel-állatokkal foglalkozó gazdálkodók nyugodtabb emberek, mint, mondjuk, a dinnyések. Nem is kiabálnak (annyit), és friss tejet osztogattak Gyálon és Alsónémedin – a felvonulásuknak köszönhetően – létrejött dugóban. Friss, magyar tejet – azt, ami a „mi tejünk” lehetne.

Ha tejtermelő nem is szeretnék lenni, tejfogyasztó ellenben vagyok. Nem is akármekkora: pont egy tucatnyi litert gurít le a család egy hét alatt – ez kábé 625 liter egy év alatt. Nos, ennyiért még nem vágok bele a teraszon a tehéntartásba, inkább megvásárolom a tejet. Magyar tejet, mindig. Nem, nem elsősorban a nemzeti érzés ágaskodik bennem. A titok – nem fogják elhinni – a csomagolás. Merthogy a tejeket nem egyenként cipelem fel a harmadikra, hanem a tucatos kartonban, hetente egyszer. Nos, egyetlenegyszer vettem egy tucatos olcsó – történetesen szlovák (és most huncut, aki áthallást sejt itt) – tejet: hát a zsugorfólia szétszakadt, a tejesdobozok szinte leheletvékony papírból voltak, több zacskóba szétpakolva küzdöttem fel őket a lakásba – miután fociztam velük egy keveset az út közepén. Azóta csak jól csomagolt magyar tejet veszek.

Kedves tejtermelők, én elmondtam az igazságot. Remélem, önök is csak azt mondják, és abban is bízom, hogy a feldolgozók és a hiperboltok is a színtiszta igazat vallják majd.

Különben megeshet – bár rágondolni is rossz –, hogy valaki teheneket vág majd a betonhoz a hipermarket parkolójában. A szarvasmarha pedig nem dinnye, pláne belülről nem az, bizony...