Szulák Andrea: Ha lenne egy repülőgépem...

– Az állandó jelenlét nem darálja be?
– Mértékkel kell viseltetni. Amennyiben tudomásul veszi valaki, hogy ez a kenyérkereső munkája, és felismeri a reá leselkedő veszélyeket, akkor esélye van arra, hogy elkerüli az összeomláshoz vezető utat. Ellenkező esetben abba kell hagyni, és keresni kell egy civil foglalkozást.

– Elég karcosan fogalmaz. Neveket is mondana?
– Csak magamról tudok beszélni. Nem szeretnék senkinek sem recepteket adni. Én igyekszem pontosan annyit jelen lenni a nyilvánosság előtt, amennyit elvárhatnak azok, akik engem szeretnek, vagy nem szeretnek.

– Megérzi, ha túlbillen a mérleg?
– Tudni kell nemet mondani. Volt már kellemetlenségem abból, hogy kevesebbet akartam szerepelni. Sokan el sem tudják képzelni az életüket képernyő nélkül. Szerencsére én nem tartozom közéjük.

– Kereskedelmi csatornán lett sikeres, most közszolgálati televízióban láthatjuk. Komolyodik?
– Nem húszévesen kell komolynak lenni. Negyvennégy esztendősen viszont már én is más dolgokra helyezem a hangsúlyokat, de ettől még lehetek jó kedélyű és felszabadult. Az ismertség és a népszerűség sok mindenre kötelez, leginkább felelősségteljes munkára. Nem maradhatok a felszínen, mélyebbre kell ásnom. Ha ezt nem tenném meg, ostoba tyúknak tartanának, aki arról híres, hogy híres.

– Manapság egy senkiből is lehet teljesítmény nélkül sztár.
– Erről beszélek.

– Hajdanán ez nem így volt. Ön keményen megküzdött a sikereiért.
– Amikor könnyedebb műsorokat vezettem, vagy következmény nélküli feladatokat vállaltam el, azokat is teljes szívvel, odaadással és örömmel hajtottam végre. Tisztában voltam a lehetőségek korlátaival, a produkciók súlyával. Azt azért leszögezném: egy laza hangulatú játék vezetéséhez nem elég viccesnek lenni, ha csak nem humorista az ember.

– Nem bánja, hogy játékmester is volt?
– Dehogy bánom! Imádták a nézők.

– És azon sem bánkódik, hogy a televíziózás miatt az énekesi, színészi pályája háttérbe szorul?
– Miért kellene ezen bánkódnom? Egyetlen egy színpadi szereplés sem vetekedhet a televízió nyújtotta több milliós nézettséggel. Ha minden áldott nap tíz helyre elmennék fellépni, akkor sem tudnám bejárni azokat az otthonokat, ahová a tévéműsorommal egyetlen este eljutok.

– A színház a szíve csücske. Nélküle nem lenne teljes az élete?
– Nagyon örülök annak, hogy színésznőként is foglalkoztatnak. S hogy mitől teljes az ember élete, az rendkívül viszonylagos. Van, aki azzal is megelégszik, hogy egyhelyben ül és nézi a kék eget.

– Na, ezt ön sosem tudná megtenni...!
– Téved. El tudom képzelni azt az állapotot is.

– Televízió, színház, éneklés. Sikerül az arányokat megtalálnia?
– Igyekszem, igyekszem. Ha mindegyikre találok időt, és nem szakadok bele a munkába, illetve a családom sem látja kárát, akkor az maga a tökély. Minden körülmények között az egyensúly megtalálására és megtartására törekszem.

– Hatalmas a teherbírása. Honnan örökölte?
– Édesanyámtól. A teherbírás mellé fegyelmezettség is kell. És ha sokat akarok a kislányommal lenni, akkor okosan kell az időmet beosztani. Amennyit csak tudok, vele vagyok. Nincsenek átlagos napjaink, s ha netán Rozina megbetegszik, minden programom borul, hiszen ő a legfontosabb.

– Mit szólna hozzá, ha a gyermeke is művészi pályára lépne?
– A lányom másfél éves, korai még erről beszélni. Legfontosabb, hogy boldog és egészséges felnőtt legyen. Ha olyan világban akar majd a nyomdokaimba lépni, ahol az értékek jelentik a legfőbb fokmérőt, akkor támogatni fogom. Amennyiben ennek nyomát sem látom, lebeszélem a művészi álmairól. Legyen ennyi elég a távoli jövő képzelgéseiről.

– Nézzünk vissza inkább a múltba. Emlékszik a régi időkre?
– Nem felejtettem el, hogy honnan jöttem, s hogy ki vagyok. Naponta jutnak eszembe élmények, hangulatok és helyzetek. Amikor először tértem be egy amszterdami hangszerüzletbe, amikor megkaptam az első fizetésemet, amikor megjelent idehaza az első szólólemezem.

– Elégedett a pályájával?
– Nagyon is.

– Sokat várt az országos népszerűségre. Mindenért kárpótolják a mostani sikerei?
– Akkor sem éreztem rosszul magam, amikor kevesebben ismertek. Mindig volt munkám. Nem üldögéltem egy sötét sarokban gyűlölködve, és nem rágódtam mások sikerein. Nem szenvedtem meg a mellőzöttséget, a háttérbe szorítottságot. Persze voltak nehéz pillanataim, amikor türelmetlenül dobogtam, mint egy ló a karámban. De szerintem ezzel mindenki így van, aki meg akarja mutatni a tehetségét.

– Talán ma már belátja, nem volt érdemes siettetni az eseményeket. A sorsnál nincs nagyobb rendező…
– Tökéletesen fogalmaz. Én is pontosan így gondolom.

– Mennyit változott Szulák Andrea? Milyennek látja magát?
– Azt hiszem, komolyabb, kicsit szigorúbb lettem. Korábbi énemhez képest sokkal igényesebb, mélyebb gondolkodású vagyok. És fáradtabb.

– Mihez kezdene, ha kapna egy hét pihenőt?
– Sokat sétálnék és játszanék a gyerekemmel. Ínyenc ételeket főznék, finom sütiket sütnék. Mindennap beiktatnám az úszást, az olvasást, és legfőképpen az alvást. Remélem, a karácsonyunk ilyen lesz.

– Csupa hétköznapi dolgot kívánt...
– Hát nem azok a legfontosabbak az életben? Ha vennék egy repülőgépet, az csak pillanatnyi örömet okozna. Különben nem vágyom extra dolgokra, nem is engedhetem meg magamnak, hogy ész nélkül szórjam a pénzt.

– Ha befejeztük a beszélgetést, merre veszi az irányt?
– Előbb iszom egy kávét, aztán indulok Veszprémbe, ahol a Hyppolit, a lakáj című vígjátékban játszom Aranka szerepét. Na, látja, most valóban jól jönne egy magánrepülőgép!... Csak az a félő, hogy a távolság és az idő leküzdése arra ösztönözne, hogy még többet vállaljak. Én pedig nem akarok ebbe az ördögi körbe belekerülni.