
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Miskolcra hozza 300 munkahelyet teremtő beruházását a világ legnagyobb mobilcégének magyarországi vállalata.
Miért Miskolc a befutó? A Vodafon befektetését támogatja az önkormányzat és a munkaügyi központ is. Ezért, s az egyéb feltételeknek – például a miskolci egyetem megléte – eredményeként született döntés.
A Vodafonnak a beruházás mintegy félmilliárd forintjába kerül. A cég a város legnagyobb épületkomplexumában, a Macropolis épületében alakítja ki azt a regionális ügyfélszolgálati központot, amely elsősorban közép- és felsőfokú végzettségűeket foglalkoztat majd. A tervek szerint az első csoport májusban kezdheti meg a munkát, s előreláthatólag 2010 végéig szeretnék elérni a teljes kapacitását. A miskolci egység országos feladatokat lát el, é ha beváltja a hozzá fűzött reményeket, szolgáltatásait felajánlhatják a többi országnak is – budapesti pénzügyi szolgáltató központjuk ugyanis az egész világra szól. A fejlesztés hivatalos bejelentése után ezernél is többen jelentkeztek munkára, kiválasztásuk áprilistól indul.
Tavaly a Financial Times megírta Miskolcról: ez a város kiváló befektetési terep, a Vodafone beruházása mások számára is jó példát mutathat. Jelenleg is intenzív tárgyalások folynak potenciális befektetőkkel, ám a „majdnem” ezeknél mindig ott lóg a levegőben.
A regionális munkaügyi központ állítja: mintegy 1000 fős létszámbővítés lesz Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Főként betanított jellegű munkákra keresnek dolgozókat, de emellett szükség van szakmunkásokra a gyártásban, szerelésben, a vegyiparban, továbbá technikusokra, mérnökökre is, egy cég pedig biztonsági őröket keres.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu