Cuki, a szelíd róka története

Andrási Lőrinc, a Tiszafüredi Földtulajdonosi Vadásztársaság elnöke gyakran jár a Tisza árterére. Nem feltétlenül azért, hogy puskavégre kapjon egy-egy vadat – rendszeresen eteti például a területen található vaddisznókat.

Tavaly májusban éppen a lesen tartózkodott, mikor a földön hagyott vödör megzörrent. Két egymással játékosan viaskodó süldő róka keltette a zajt, ám mikor észrevették a vadászt, gyorsan eltűntek. Az elnök a következő napon húseledelt vitt nekik, ekkor félénken előjöttek, majd elszaladtak. Az újabb próbálkozás alkalmával egy-egy pillanatra megálltak, s ekkor Andrási Lőrinc már le is fotózta őket.

Három-négy „találkozás” után már csak egyikük érkezett, mivel a másik kis rókát a közeli főúton elütötte egy autó. Megmaradt társa viszont esténként továbbra is ellátogatott a vaddisznóleshez vezető kisúthoz. Felvette a kihelyezett ennivalót, majd amikor az elfogyott, leült és várta a következő adagot. Az elnük próbaképpen a les közelébe dobott le neki hol felvágottat, hol kiselejtezett csirkecombot. A róka ekkor is elszaladt az eledellel, majd a fokozatos szoktatás eredményeként később már helyben ette meg.

Volt úgy, hogy a tiszafüredi vadásztársaság elnökével tartott felesége, s az egyre barátságosabbá váló róka érkezésükkor már várta őket. Igaz, még bement a cserjébe, s csak akkor jött elő újra, ha a házaspár felment a lesre. Úgy a szívükhöz nőtt az értelmes állat, hogy elnevezték Cukinak. A szelídítés azzal folytatódott, hogy a vadászles 18 fokos létrájának tetejéről kezdték etetni, majd minden nap egy-egy fokkal lentebbről. Végül már a földön ülve dobták neki oda a húsféléket, amit Cuki egyszer csak kézből kínálva is elvett.

Ekkortól így etették – idővel pedig annyira hozzájuk szokott, hogy rájuk támaszkodva fogyasztotta el az ennivalót. Minden este megjelent, egy alkalommal pedig, mikor késtek a vacsorával, 500 métert eléjük ment, majd együtt sétált velük a lesig. Csak esténként találkoztak vele, így a természettől, a vadászattól nem szakították el. A törődést nemcsak az etetés jelentette: Cuki veszettség elleni szert és bélféreghajtó gyógyszert is kapott. Ragaszkodott is jótevőihez, ha idegen jött, akinek meg akarták mutatni, félreugrott és nem fogadta el az eleséget. Miután a számára ismeretlen vendég felült a lesre, akkor már kezdődhetett a kézből etetés.

– Nagyon intelligens állat volt, mindig óvatosan vette el a falatot, soha nem harapott meg bennünket, még véletlenül sem. Sokszor lefényképeztük, s további szép fotókat terveztem. A havas tájon a téli bundájával gyönyörű látvány lett volna – mondja Andrási Lőrinc. Sajnos ezek a felvételek már nem készülhetnek el, Cukit a forgalmas főúton elütötték.

– Felismertem, mert az átlagnál kifejlettebb, erősebb, súlyosabb példány volt – teszi hozzá a tiszafüredi vadász. Így az addig elkészült képek, meg a szép emlékek maradtak meg Cukiról, a szelíd rókáról, aki a szűk félév alatt igazi kedvenccé vált.