Emberközpontúság és forráskritika

„Nem a dosszié beszél, hanem a kutató teszi értelmezhetővé” – fogalmazott egy írásában. Mit jelent ez az ügynökaktákkal kapcsolatban? 

– A történész szakmája azért is szép, mert a nyomozókéhoz hasonló munkát végez. A kutató kap valamilyen régi, holt anyagot, például állambiztonsági dokumentumokat, amelyeket kellő távolságtartással, forráskritikával kelt életre. A történések lehetőség szerinti legobjektívebb feltárására törekszik. A források tartalmát kontextusba helyezve, minden apró mozzanatot mérlegelve, puzzle-ként összerakva ad objektív képet. Minden egyes dosszié külön történet. A hálózat embereit más-más körülmények között szervezték be. Ezért fontos, hogy mit és hogyan ír meg a történész. A döntéshozók felelőssége hatalmas, hiszen nem mindegy, hogy a feltárt adatokat és történéseket milyen módon és kontextusban hozzák nyilvánosságra.

Az Országgyűlés júliusban elfogadta azt a törvényt, amely előírja, hogy létre kell hozni egy bizottságot az állambiztonsági iratok október 22-i közzétételével kapcsolatban. De az érintettek és a kutatók eddig is betekinthettek az iratokba, valamint a közszereplők múltját is bárki megismerhette. Mi változik most? 

– Valóban eddig is lehetett kutatni. Bárki kereshetett a családtagjaira vonatkozó információkat, de a családhoz nem kapcsolódó, érzékeny adatokat anonimizálták. A tudományos kutatók szintén megkapták a dokumentumokat. A rendszerváltoztatás adósságának tekintem, hogy ezek az állambiztonsági struktúrák feltáratlanok maradtak. A hatos karton megléte még nem feltétlenül jelentett ügynöki tevékenységet. Az is előfordult, hogy a jelentésekkel a beszervezett nem nyújtott használható információkat a hálózat számára. Persze voltak olyanok, akik pénzért, karrierért a legközelebbi családtagjaikról, munkatársaikról is jelentettek. A történelmi igazságtétel jegyében fel kell tárnunk a múlt ezen történéseit, hogy megismerjük, kik mozgatták a hálózatokat. A szakma szembekerül majd nehéz kérdésekkel is, például azzal, hogy a kommunista szolgálatok gyilkosságokat követtek el Nyugat-Európában. Ha kiderül, hogy ilyen esetekben ki volt a megrendelő és az elkövető, akkor nemzetközi ügy is lehet belőle. Szükség van az iratok megismertetésére, de szakszerűen és megfelelő módon kell azokat nyilvánosságra hozni. 

Elegendő idő áll rendelkezésre október 22-ig a szakmai munka elvégzésére? 

– Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára nemzetközi szinten is nagyon jó szakembereket foglalkoztató intézmény. Az első levéltár volt, amely az online kutatást is lehetővé tette. Kérdés, hogy mennyi segítség áll majd rendelkezésükre az anyagok digitalizálásához. A munkához megfelelő szellemi kapacitás is kell, minél több szakember szükséges hozzá. Október 22-én nem oldódik meg minden, utána rengeteg olyan kérdés merül majd fel, amelyekre a szakemberek tudnak válaszolni a társadalom edukálásával, tájékoztatásával. Abban nagy hiányt érzek, hogy az elmúlt több mint három évtizedben az edukáció nem történt meg. Ez nagy adóssága a rendszerváltozás utáni időszaknak. 

Az iratok nyilvánosságra hozatalának vannak veszélyei? 

– Igen. Elszabadulhatnak az indulatok a kisebb közösségekben. Egy faluban, ahol az emberek ismerik egymást, nagyobb ereje lehet az iratokban szereplő információknak. Ha nincs megfelelően felkészítve a társadalom, akkor mélyebb konfliktusokat is elindíthat az emberek között. Az etikai szempontoknak is szerepet kell játszaniuk a mostani helyzetben. 

Miért olyan fontos az, hogy feltárják és bemutassák a hálózatot? 

– A dokumentumokon keresztül a történészhallgatók forráskritikát tudnak tanulni. Én a forrásközpontú történetírás híve vagyok. Ezzel természetesen nem az eszmetörténetet és a narratívákat kutató szakembereknek üzenek, hanem a levéltári dokumentumok elemzését tartom nagyon fontosnak. A forrásokból meg lehet ismerni a hálózatok működését. 

És a társadalom tagjai számára miért fontos az évtizedekkel ezelőtti dokumentumok közzététele? 

– Azért, mert a helyi közösségnek – amint mondtam, a megfelelő forráskritikával megismertetve őket – tudniuk kell, hogy ki melyik oldalt választotta. Ha valakiről kiderül, hogy a rossz oldalon állt, akkor ezt meg kell ismernie a következő generációnak is. 

Lehet politikai fegyver az ügynökakták közzététele? 

– Igen. Történészként azt mondom, hogy emberközpontúan, forráskritikával kell elvégezni a munkát. Politológusi énemmel pedig úgy látom, hogy mivel a politika manapság rövid távú döntések sorozata morál nélkül, ezért erős fegyverré válhat. Ezt nagy veszélynek gondolom. Nem vagyok döntéshozatali pozícióban, ezért csak ajánlásokat tudok megfogalmazni. Azt üzenem a döntéshozóknak, hogy figyeljenek oda a tudomány világának javaslataira. Az ügynökkérdés rendezése csak akkor lehet hiteles, ha nem politikai fegyverként, hanem a demokratikus önismeret szakmailag kontrollált és jogállami keretek között végigvitt folyamataként valósul meg. 

Amint fogalmazott az egyik írásában: „A virtuális szöget könnyű beverni a másik ember lelkébe, de kihúzni onnan nagyon nehéz.” 

– Nem sérthetjük meg a másik embert. Diplomatikusan, szofisztikáltan kell fogalmaznunk, és ez nem jelent gyengeséget. Úgy kell elmondani a véleményünket, hogy ne ártsunk vele. A társadalom feketén vagy fehéren látja a történéseket, gyorsan mond ítéletet, de a történész nem ítélőbíró. A politikusok játszanak a tömegekkel, amelyek könnyen fanatikussá válhatnak, és akkor sok esetben vért kívánnak. 

Említette, hogy az iratok nyilvánosságra hozásánál felmerülnek etikai kérdések.

– Az állambiztonság hatósugarába vétlen emberek is bekerültek. Például ha a beszervezett személy egy falu téeszközgyűlésen rosszakaratú pletykát mondott el valakiről, abból rögtön megbélyegzés lehetett. Úgy látom, hogy Antall József idején két ok miatt nem kerültek a történelmi igazságtétel körébe a hálózat aktái: egyrészt a rendszerváltoztató pártok érintettek voltak, másrészt az egykori miniszterelnök tartott a társadalmi indulattól. 

Az problémát jelenthet, hogy a dokumentumok jelentős része már nem érhető el Magyarországon? 

– Igen, az iratpusztulás okozhat gondot. Az orosz levéltárakban is elérhetők a dokumentumok, 2019-ben megnyitották őket, de az elmúlt évek háborúja miatt most nem lehetséges a kutatás. Az anyag hatalmas mennyisége miatt most több bizottságot is fel kellene állítani, amelyik a munkát elvégzi. 

Kik a felelősök a hálózat működtetéséért? 

– Egyrészt a szovjetek. A KGB felelősségét és szerepét nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Varsói Szerződés és a KGST országai igazodtak a szovjet doktrínákhoz. A magyar állambiztonság specialitása volt az egyházi megfigyelés. A különféle ügyosztályok vezetői, az operatív tisztek befolyásolták a folyamatokat, de ők végrehajtók voltak. A valódi irányítók, a hálózatok ördögi rendszerét mozgatók között volt például Biszku Béla, Kállai Gyula, Komócsin Zoltán, Marosán György. 

A minap jelent meg új könyve Távol és mégis közel – A kádári hatalomépítés technikái Somogy megyében címmel. A kötetből Somogyon keresztül ismerhetjük meg a rendszer jellemzőit. 

– Megért egy kötetet Somogy megye és Kádár János kapcsolata. Az agrárvilágot a saját rendszerének a legitimációjához felhasználó Kádárt kívántam bemutatni kaposvári történészként. Kádár, aki szerintem az egyik legdörzsöltebb diktátor volt, kiválóan felhasználta saját származását a politikában. Törvénytelen gyerekként született Fiumében. Eljutott az apja sváb falujába, Pusztaszemesre, ahol nem fogadta be a helyi közösség. Onnan átment Kapolyra, egy tipikus agrártelepülésre, ahol a Bálint család nevelte fel. A II. világháború után belügyminiszter lett, majd Rákosiék letartóztatták, később 1956-ban átvette a hatalmat. Kádár két világ – paraszti és munkás – közé született hivatásos forradalmár volt. Hét alkalommal utazott Somogyba 1957 és 1967 között. A látogatásain, beszédeiben zseniálisan kihasználta a rendszer mezőgazdasági jellegű nézeteit. A vidékieknek azt mondta, hogy Pesten őt falusi tahónak tartják, a fővárosban a munkásoknak arról beszélt, hogy vidéken budapesti stricinek mondják őt. Mindig úgy beszélt, hogy a hallgatóság azt érezze, ő is közülük való. Kádárnál voltak erősebb figurák a kommunisták között, de mégis ő maradt talpon. Nagy túlélő volt. A kádári életút teljes feltárásához rengeteget hozzá tudnak tenni a vidéki levéltárak forrásai.