
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

351 ezer embernek nincs munkája az országban. Legalábbis ennyit jegyez a statisztika. A munkanélküliségi ráta 8,4 százalékon állt januárban. Azóta legalább 15 ezernek szűnt meg az állása, vagyis a helyzet tovább romlott és még fog is.
A november és január közötti időszakban 3,838 millió ember dolgozott az országban, mellettük 351 ezer főnek nem volt munkája, az arány, vagyis a munkanélküliségi ráta 8,4 százalék. Egy évvel korábban 35 ezerrel több embernek volt állása.
Tizenegy éve nem volt ilyen rossz a helyzet, akkoriban – 1998 első három hónapjában - 8,7 százalékos volt az arány.
Most a 15-74 éves népesség 54,4 százaléka, a munkavállalási korúaknak pedig 63,9 százaléka tudott elhelyezkedni. A munkanélküliek valamivel kevesebb, mint ötöde 15-24 éves. A munkanélküliek majdnem fele legalább egy éve nem talál állást, s átlagosan másfél évet tölt el munkanélküli státuszban.
Nagy elbocsátásokat az utóbbi hetekben jelentettek be cégek. Ezek még nincsenek benne az előbbi mutatókban. Az egyik legnagyobb elbocsátást a diósgyőri DAM 2004 Kft. jelentette be. Itt csaknem ezer főnek szűnik meg a munkahelye, mert az acélipari termékeket főként az autóiparnak szállító vállalkozásnak megszűntek a megrendelései. Egy fokkal jobb a helyzet Kazincbarcikán, ahol a Borsodchem mégsem küld utcára 550 főt. A kormány itt beszáll a gyár termelési profiljának átalakításába.
A kormány számos munkahelymentő programot indított el: az a 6 milliárd forint, melyből béreket, járulékokat vállal át bizonyos vállalkozásoktól már kimerült, 30 milliárd megy az ötödik munkanapok bérkiváltására: a pénteket a kormány fizeti, ha a munkahely nem szűnik meg, hanem négynapos munkahetet alkalmaznak, s az ötödik napra megszervezik a dolgozók képzését.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu