Pásztohy: drágább lesz a tej

A tejfogyasztás és tej felvásárlási árának emelkedésére számít a második félévtől a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri biztosa.

IparkodóSzabad Föld Online2009. 02. 08. vasárnap2009. 02. 08.
Pásztohy: drágább lesz a tej

Pásztohy András szerint az uniós és hazai döntések nyomán csökkennek a termelők költségei, nő a fogyasztás, és az év második felében érzékelhetően emelkedni fog a tej felvásárlási ára.

A miniszteri biztos kitért arra, hogy az Európai Unió támogatja a tej porítását, a tejexportot, és lehetővé tette a magyar kormánynak az állategészségügyi költségek támogatását. Az árak most 50 és 70 forint között mozognak, míg egy éve 90 forintot adtak a feldolgozók egy liter tejért. Előadásában megjegyezte, hogy egy, a termelők tulajdonában lévő feldolgozó cég 50 forintot fizet a tej literjéért, azt is csak akkor, ha a termelők lemondanak az elmúlt évi késedelmes kifizetések kamatairól.

Pásztohy emlékeztetett, hogy Brüsszel 2008-ban két százalékkal emelte a tejkvótát, aminek az egyik következménye az lett, hogy miután Olaszország is több tejet termelhetett, visszaesett az oda irányuló magyar tejexport. A hazai tej versenyképességét jellemezve megemlítette, hogy míg egy dunántúli tejfeldolgozó 60 forintért jutott Németországban tejsűrítményhez, a magyar termelő 80 forintot kért a tej literjéért.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek