Tányérunkra tücsköt, bogarat!

A nyugati ember persze utálkozik még az ötlettől is, és csak nagyon szélsőséges esetben fanyalodik ilyesmire. (Például ha eltéved az amazonasi őserdőben, és már az éhhalál fenyegeti.) Ugyanez a finnyás fehér ember örömmel megeszi a rákot, langusztát, homárt, holott ezek dögevők, akár emberi vízi hullából is táplálkoznak, sőt a szaguk sem éppen kellemes… Ezzel szemben a rovarok friss növényeket esznek, s általában nem is büdösek. Igazából mi szól ellenük?
Azok a természeti népek, amelyeket nem gátolnak előítéletek, nemcsak szükségből esznek rovarokat, hanem igazán kedvenc csemegéjüknek tekintik. A trópusokon és a szubtrópusi vidékeken például a kifejlett termeszeket vagy bizonyos lárvákat szívesebben fogyasztanak, mint szárnyasok vagy emlősállatok húsát. A világon megközelítőleg 1400 rovarfajt fogyasztanak az emberek, ebből legalább 500 számít rendszeres élelemforrásnak a fekete kontinensen és mintegy 200 Thaiföldön. Mexikóban ezernél is több rovarfaj szerepel az étlapon – és nemcsak átvitt értelemben, ugyanis étteremben is rendszeresen felszolgálják őket. Egyik-másik nem is olcsó. Afrika nagy részén a mopaneféreg nevű lepkehernyó rendkívül népszerű ínyencfalat. Akkora rá a kereslet, hogy a biológusok már aggódnak a faj kihalásának veszélye miatt: sok ezer tonnát adnak el szárított formában. A hernyók is fontos fehérjeforrásként szolgálnak a közép-afrikai országokban. A mézevő hangyák lakóhelyének felkutatása és kifosztása pedig a helyi gyerekek kedvenc foglalatossága.
Mindez cáfolja azt a tévhitet, hogy a fejlődő országok éhező lakosai kínjukban folyamodnak rovarevéshez. Előítéletről van szó – hiszen már a rómaiak is méltányolták a ropogósra sütött tücsök kellemetességét. A kutatók most azt bizonygatják, hogy ha legyűrjük ellenérzéseinket, akár rá is szokhatunk az egészséges, fehérjegazdag ételre, elvégre nem kell annak felismerhető formában asztalra kerülnie. Ki tudja, az egyre magasabb élelmiszerárak mellett mikor jön el a hernyópörkölt ideje?