A szűz királynő

Anglia aranykorának szokták nevezni ezt az időszakot, 1558 és 1603 között, amely reformációt és gazdasági fellendülést, világhódító akciókat és a reneszánsz művészet elterjedését hozta meg a szigetországnak.
Pedig Erzsébetnek nem volt könnyű gyerekkora. Anyját – a híres-hírhedt, szép Boleyn Annát – házasságtörés vádjával apja kivégeztette.  Az elárvult  kislányt az udvar távoli szobáiba dugták. A magányos gyermek sokat szenvedett előnytelen külsejétől és nővére féltékenységétől. Ám meglepetésre  hamarosan kiderült: olyan okos, hogy pillanatok alatt kinőtte nevelőnőit, majd fivérei tanítóit is.
Nemcsak eszes és tehetséges, hanem ravasz és fondorlatos is volt; ha kellett, könyörtelen, ha kellett, nagylelkű tudott lenni. Talán a sok gyerekkori szenvedés tanította meg arra, hogyan kell átlátni az embereken. Uralkodásra termett.
Elvárta, hogy az egész világ szűz királynőként emlegesse, minden házassági ajánlatot elutasított. Nemcsak azért, mert tudta, hogy nem lehet gyermeke, hanem azért is, mert büszke volt rá, hogy egyedülálló nőként képes egy birodalmat irányítani, nem is akárhogyan. Azért szűzi életet korántsem élt – voltak kegyencei, szeretői, imádta a szép férfiakat. Legnagyobb szerelme Robert Dudley, Leicester grófja volt. Idősebb korában még egyszer nagyon fellángolt a szerelme – egy nála fiatalabb, daliás gróf iránt. Essex azonban megcsalta, s amikor ez kiderült, a bosszúszomjas királynő összeesküvés vádjával kivégeztette. Ettől kezdve már nem kellett neki senki.
Rendkívüli egyénisége számos írót megihletett. Se szeri, se száma azoknak a regényeknek, színdaraboknak, filmeknek, tévéjátékoknak, amelyek a szűz királynő életének útját, eseményeit dolgozzák fel.