Dollynak három anyja volt

Wilmut professzor az Edinburghi Egyetem Roslin Intézetében dolgozott, amikor a PPL Therapeutics biotechnológiai cég anyagi támogatásával, a legszigorúbb titoktartás mellett folytatott kutatások 1996-ban meghozták az áttörést: július 5-én megszületett Dolly. A kísérlet gyökeresen átalakította az akkori tudományos gondolkodást.
Az Edinburghi Egyetem állatkutatásokra specializálódott intézetében ugyan már világra jött két embrionális sejttenyészetből sejtmagátültetéssel létrehozott juh, de Dolly esete más volt. Életre hívásához három birkát használtak a tudósok. A klónozni kívánt, finn dorset fajtájú nőstény emlőmirigyéből kivett sejt magját egy másik nőstény, a skót fekete pofájú juh nem megtermékenyített, de érett petesejtjébe juttatták. A petesejt természetes megtermékenyítésekor megfigyelhető energiaváltozást elektromos áramlökéssel szimulálták. Az osztódásnak indult petesejtből kifejlődött embriót egy harmadik anyajuh méhébe ültették be, amely kihordta a terhességet.
Az áttörés Wilmut professzor karrierjének csúcspontját jelentette. Az 1960-as évek vége óta az állattudomány és a mélyfagyasztás területén dolgozott, 1973-ban tagja volt annak a Cambridge-i Egyetemen megalakult csapatnak, amely létrehozta Frostie-t, az első borjút, amely fagyasztott embrióból szü­letett.
Amikor 1997 februárjában az Observer magazinban először felröppent a hír Dolly klónozásáról, hatalmas visszhangot keltett a médiában az esemény. Nyilvános viták folytak a beavatkozás etikai kérdéseiről, beleértve azt a félelmet is, hogy a technikát a jövőben emberi sejtek másolására is felhasználhatják. Mikor megkérdezték, Wilmut mindig visszataszítónak nevezte az emberi klónozás lehetőségét, és hangsúlyozta, hogy a munkájának semmi köze ahhoz a vonalhoz, viszont reményei szerint ez a tudományos áttörés lehetővé teszi majd a kutatók számára, hogy olyan genetikai betegségeket tanulmányozzanak, melyekre egye­lőre nincs gyógymód.
Dollynak – akit tréfásan a dús keblű amerikai countryénekesnőről, Dolly Partonról neveztek el – hat báránya született, és élete hátralevő részét egy birkanyájban töltötte. Hatéves volt, amikor elaltatták, miután ízületi gyulladásban és vírusos tüdőbetegségben szenvedett. Kipreparált tetemét a Skót Nemzeti Múzeumnak adományozták, ahol ma is látható.
Wilmut érdeklődése a terület iránt egész pályafutása során megmaradt, és különösen az őssejteknek a regeneratív gyógyászatban való alkalmazását tanulmányozta. Az Edinburghi Egyetem MRC Regeneratív Orvostudományi Központjának első igazgatója lett, 2012-ben vonult nyugdíjba. 2018-ban lovaggá ütötték, majd nem sokkal később bejelentette, hogy Parkinson-kórt diagnosztizáltak nála.
Sir Ian Wilmut lefektette az ős­sejtkutatás alapjait, számos izgalmas felfedezést tett az állat- és emberbiológia területén. Munkássága megnyitotta az utat a degeneratív betegségek kezelését célzó őssejtes terápiák előtt is.