Vasba öntött álmok

A szántóföldi növénytermesztők jól tudják, mit jelent a csökkentett menetszámú talajművelés. Ezzel a technológiával időt, pénzt spórolnak meg, földjük nedvességét és minőségét megőrzik, és csökkenthetik termelési költségeiket.
– Nem mindig volt ez így – mondja Nyárádi Attila, a FRAMEST cég egyik tulajdonosa, ügyvezető igazgatója, aki társával, a szintén tulajdonos és ügyvezető Mester Barnával együtt végzett a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főiskola gépész-üzemmérnök szakán. Sokáig külön utakon jártak, majd találkoztak, és ennek eredménye a gyár.
– A szocialista nagyüzemi művelés megörökölt rossz módszere szerint minél többet tapossuk a földet, annál jobb. Pedig már őseink is tudták, hogy nem az műveli jól a földjét, aki folyton tipródik rajta. Miután Angliából hazajöttem, ahol évekig tanultam és farmokon dolgoztam, elvállaltam egy hasonló gépeket gyártó angol cég hazai képviseletét. Ám a kilencvenes években itthon szinte ismeretlen volt a csökkentett menetszámú talajművelés. Jártam az országot, és a gazdák úgy néztek rám, mint aki a Holdról jött. Aztán elég hamar belátták, hogy ezzel a módszerrel és gépekkel valóban költségkímélő a talajművelés. Hat évig dolgoztam az angol cégnek.
– Miért ugrott ki a sikeres és biztos állásából?
– Mert a hazánkban angol piacra termelő három gyár közül egy kiesett, és ezt pótolni kellett. Viszont egy ilyen speciális, magas minőséget termelő üzem beindításához rengeteg energia kell! Akkor találkoztam Mester Barnával, aki azt mondta, búcsút mond a kereskedelemnek, ha mi közösen létrehozunk egy saját gyárat.
– Egy miskolci bérelt telephelyen kezdtünk 2001-ben – folytatja Mester Barna. – Hitel nélkül, ötmilliós alaptőkével, rossz körülmények között. Attiláé lett az innovációs vonal, a kutatás-fejlesztés, a marketing, a gazdákkal való kapcsolattartás, hiszen az elmúlt húsz évben megszerzett műszaki és agronómiai tudása messze felülmúlja az enyémet. Az én reszortom a munkaerő beszerzése, az üzem működtetése és irányítása. Két év múlva vettük meg a volt harsányi téesz telephelyét, ahová akkoriban harminc emberrel jöttünk ki, idén pedig már hetvenhat dolgozónk van. Zömmel környékbeli falvak szakmunkásai, akiket betanítottunk erre a speciális feladatra.
– A minőség miatt angol alapanyagból dolgozunk – veszi vissza a szót Attila –, és az értékesítést egy országos hálózatra bíztuk. Az első saját fejlesztésű termékünk egy magágykészítő gép volt. Majd a gazdáknak szükségük volt tárcsára, hengerre, amivel a lezárt talaj megőrzi a vizet, később pedig lazítóra. Mi pontosan tudtuk, melyik eszköztől mit várnak, és nekünk csak vasba kellett öntenünk az óhajaikat. Kifejlesztettem egy kombinált gépet is, ami egyszerre több műveletet is elvégez. Gépeinket házon belül fejlesztettük ki, nyugati minőségben, de olcsóbb árakon. Ha a fejlesztésben résen vagyunk, a növény-
termesztők mellettünk voksolnak. Mert ahogy a szalonnai gazdálkodó szüleimtől és nagyapámtól megtanultam: mindennek a jó talaj az alapja. Eleinte csupán húsz gépet gyártottunk évente, az idén már háromszázzal dicsekedhetünk, de egy se marad a nyakunkon. Jövőre viszont a gazdasági válság miatt drasztikus fékbehúzás lesz, noha válságos időkben különösen fontosak a pénzt megtakarító gépek. Ezekkel nagyobb az esély a túlélésre. Én optimista vagyok, forduljon bármerre a világ kereke, amíg élek, ezt végzem. Mert az óriási öröm, ha felhív egy gazda, hogy nekünk köszönhetően kevesebb üzemanyaggal lett nagyobb a termésátlaga.