Nekünk is kedvez a biobumm

Öt esztendő után ez év tavaszától ismét támogatni fogják a biogazdálkodást. A pályázatokat valószínűleg március végén írják ki, de már most is nagy az érdeklődés.

Kertünk-udvarunkPethes József2009. 02. 27. péntek2009. 02. 27.

Kép: Fźlšpjakab, 2009. febru‡r 24. BiokertŽszet, biogazd‡lkod‡s, f—lia. Fot—: Ujv‡ri S‡ndor

Nekünk is kedvez a biobumm
Fźlšpjakab, 2009. febru‡r 24. BiokertŽszet, biogazd‡lkod‡s, f—lia. Fot—: Ujv‡ri S‡ndor

Az új lehetőséget már nagyon várta a hazai ellenőrző szervezet, a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. is, tudtuk meg Roszik Péter ügyvezetőtől. Ha minden igaz, akkor az átálló gazdálkodók évente szép összegekre számíthatnak: gyepre átlagosan 22 ezer, szántóföldre 47-86 ezer, szőlőre és gyümölcsösre pedig 189-234 ezer forint juthat hektáronként. A támogatások 80 százaléka uniós forrásból származik, s e nélkül a gazdálkodók nagyon nehezen tudnák vállalni az átállást. Miután ugyanis szakítanak az intenzív technológiával, megnövekednek a költségeik, ugyanakkor körülbelül 20 százalékos terméscsökkenéssel kell számolniuk. Ráadásul az első két-három évben még nem tudják a biotermékeknek megfelelő, magasabb áron értékesíteni a termést. Tulajdonképpen a pénzt azért kapják, hogy legalább ugyanolyan helyzetben maradjanak, mint amikor elkezdték az átállást.

Amikor legutóbb, 2004-ben támogatták a biogazdálkodást, hatszázzal bővült a hazai termelői kör. Utána viszont csak húszan-harmincan kezdtek hozzá évente, a saját szakállukra, mert üzletet láttak benne. Ha valaki jól csinálja, akkor valóban jövedelmezőbb, mint a hagyományos gazdálkodás. Sőt, Roszik Péter, a Győr-Moson-Sopron Megyei Agrárkamara elnökeként állítja, hogy a biogazdálkodóknak nagyobbak a túlélési esélyeik, mint a többieknek. Nem kell félniük az értékesítési gondoktól, biztosabb a piacuk, hiszen közvetlen kapcsolatokat alakíthatnak ki olyan kereskedőkkel, akik elviszik az árujukat Európába. A hazai biotermékek 80 százaléka ugyanis külföldön talál vevőre. Az elmúlt években biobumm jellemezte a nyugat-európai országokat, például Németországban, Hollandiában és Franciaországban egy év alatt 15-20 százalékkal nőtt a fogyasztás. Hogy mit hoz a gazdasági válság, még nem tudni, de nagyobb az esélye a kereslet további növekedésének. Ennek pedig igen egyszerű az oka: a sorozatos élelmiszerbotrányok miatt az emberek a megbízható élelmiszereket keresik.

És nem szabad megfeledkezni egy másik dologról se: az unió nagy növényvédőszer-korlátozásra készül. Elképzelhető, hogy mintegy kétszáz hatóanyagot vonnak ki az intenzív termesztésből. Ha ez így lesz, még többen választják majd a biotermelést, mert bizonyos betegségek, kártevők ellen szinte tehetetlenek lesznek a csak vegyszerekre alapozott gazdálkodásban. Attól talán nem kell tartani, hogy nem lesz piaca ezeknek a termékeknek, hiszen a növekvő keresletre a nyugat-európai országok is gyorsan reagálnak. A szomszédos Burgenladban például már a mezőgazdasági terület 13 százalékát művelik vegyszerek nélkül, s a támogatások kihasználásával azt tervezik, hogy 2013-ra ez az arány eléri a 20 százalékot. Mi ehhez képest gyerekcipőben kullogunk, hiszen a 120 ezer hektárunkkal csupán 2 százalékos részesedésről beszélhetünk. Azonban az idén induló támogatási program hatására a terület elvileg akár meg is duplázódhat 2013-ig.

Roszik Péter óvatosságra inti az átállni szándékozó gazdálkodókat. Először is szemléletváltásra van szükség, és egy teljesen újfajta tudásanyagot kell beszerezni. Amennyiben valakinek nagyobb területe van, lehet, hogy jobb, ha először csak egy részét vonja be az ökológiai termelésbe. Ugyanakkor vállalnia kell a szigorú előírások betartását, a rendszeres ellenőrzéseket. Mert ha egyszer valakit rajtakapnak valamilyen csaláson, például tiltott szereket használ, vagy hagyományos terméket próbál biominőségűként eladni, azt kizárják a körből, s elesik a támogatástól is. Ez sajnos megesik minden évben öt-tizenöt termelővel. (A feltételekről bővebben is olvashatnak a www.biokontroll.hu honlapon.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek