Kombinációk eperfára

„Feketén bólogat az eperfa lombja” – írta Arany János a Családi kör című versében. Ez a mondat is bizonyítja, hogy már az 1800-as években ott díszlettek ezek a pompás fák a falusi portákon. Értékes gyümölcseit csemegézték a baromfik, elsősorban a kacsák, tyúkok, de a gyerekek is szívesen rájártak erre az édes finomságra. A felnőttek pedig remek párlattá varázsolták cefréjét. A mai magyar pálinkafőző mesterek ezzel a specialitással az Egyesült Királyságban négy aranyérmet értek el az égetett szeszek londoni világversenyén.

Kertünk-udvarunkBozsik József2009. 08. 08. szombat2009. 08. 08.

Kép: Kecskemét, 2009. augusztus 03. Eper. Fotó: Ujvári Sándor

Kombinációk eperfára
Kecskemét, 2009. augusztus 03. Eper. Fotó: Ujvári Sándor

Az eperfafélék családjának (Moraceae) két jeles képviselője is eljutott magyar földre az évszázadok folyamán: a fekete (Morus nigra) és a fehér eper (Morus alba). Míg a tiszántúli területeken eperfáról beszélnek az emberek, addig ugyanazt a fát a dunántúliak szederfának mondják. A kertészek hivatalosan az eperfa megnevezést használják, a gyümölcs színétől függetlenül. A szeder és a tüskementes szeder félfás cserje, a málna rokona, nem az eperfáé. Ugyanígy a földi eper, vagyis a szamóca, a piros termésű, lágy szárú növény sincs rokonságban az eperfával, csak a köznyelvben lettek „névrokonok”.

A fekete eperfa iráni származású, levele érdesebb, mint a fehéré. Már az ókori görögök és rómaiak is termesztették. Ezzel szemben a fehér eper kínai származású, és a selyemhernyó-tenyésztés kapcsán hozták be Európába a XII. században. Hazánkban a XVIII. században honosodott meg.

Igénytelen növény, viszont az amerikai fehér szövőlepke előszeretettel károsítja, főként augusztusban. Másik gond, hogy a magról kelt csemeték nem biztos, hogy öntermékenyek, ezért porzó partnerre van szükségük a rendszeres és bőséges terméshez. Még az oltott példányoknál is felléphetnek termékenyülési problémák.

Ilyen gondról számolt be levelében egy Szolnok környéki olvasónk. Nyolcéves, oltott eperfája csak pár szem termést nevel, a többi terméskezdemény lehullik. Kérdezi, hogy ültessen-e a jelenlegi fa mellé egy másik oltott eperfát, vagy van-e kötődést fokozó permetszer, amely megoldhatja a gondot? Ugyanis sajnálná, ha a fát ki kellene vágnia. A leírásból arra következtetek, hogy egy részlegesen önmeddő példányról van szó. A porzópartner megoldás lehetne, de az önmeddő gyümölcsfáknál a fajtakutatók éveken keresztül vizsgálják, hogy az adott önmeddő fajtának mely fajták lehetnek a megfelelő pollenadói. Ha ugyanazt az oltványt elültetjük még egyszer, akkor ez nem ad megoldást, hiszen ugyanazt a fajtát klónoztuk, így nem tudja önmagát megtermékenyíteni. Olyan ez, mintha alma esetén két Jonatán fát ültetnénk egymás mellé, pedig Golden vagy Starking kellene a Jonatán mellé, ezek a jó pollenadói.

Eperfa esetén is szóba jöhetnek a bórtartalmú permetezőszerek, ilyen termésfokozókat, kötődésjavítókat lehet kapni a gazdaboltokban. Az igazi megoldás azonban az lenne, ha egy évről évre bőven termő, öntermékeny példányról tudnának szemző hajtást szedni, és azzal beszemeznék akár most augusztusban a fát. Ezt az új fajtát tennék uralkodóvá a régi fán, tehát a mostani kevéssé termékeny részt csupán alanynak alkalmaznák, illetve részben meg is hagyhatnák a régi fajtát, és akár a két külön eperfajta együtt is növekedhetne ezen az egyetlen fán. Ilyen „kombifákra” számtalan példát látunk almánál, körténél, cseresznyénél és meggynél.

Ezek is érdekelhetnek