Terrorista ludak?

Több díszmadarász indult Hollandiába az uniós csatlakozás után, ahol kedvező áron vásárolhatott különféle víziszárnyast, például nílusi ludat. Ez a mintegy 63-73 centiméteres testhosszúságú, 134-154 centiméter szárnyfesztávolságú madár igen nehezen tűri meg maga körül a többi állatot, ezért az ottani gazdák igencsak megörültek, amikor hazánkfiai, ha nem is drágán, de megvásárolták a már-már eladhatatlanná váló díszállataikat. Persze nemcsak hozzánk, hanem más országokba is kerültek szép számmal belőlük, ahol egy idő után szabadon engedték őket, és alaposan elszaporodtak.

Az ember és a nílusi lúd kapcsolata mintegy négy és fél ezer évre tekint vissza, az egyiptomiak legfontosabb házi baromfijuknak tekintették. Aztán amikor a XVIII. század elején Angliában az egyre tökéletesedő vadászfegyverek és az egyes vadászkutyafajták megjelenésével egyre több vízi vadra lett szükség, a földesurak idegen fajokat is meghonosítottak birtokaikon. Ekkor hurcoltak be sok nílusi ludat, mely mára annyira elszaporodott, hogy szerves részét képezi a szigetország faunájának. De nemcsak itt, hanem a Föld távoli pontjain, például Új-Zélandon, Nyugat-Ausztráliában és Észak-Amerikában is megpróbálták meghonosítani ezt a dekoratív, gyorsan szaporodó, ellenálló fajt. Mindez nem történik meg, ha tudták volna, hogy már az ókori egyiptomiak is inkább átoknak tekintették ezeket az állatokat, mint áldásnak.

Hajdanán a nílusi lúd jóval nagyobb területen élt, mint napjainkban, a feljegyzések szerint a XV. században Magyarországon is előfordult. Jelenlegi természetes elterjedési területe Észak-Afrika keleti része, a Szaharától délre található területek, valamint Szíria. Elsősorban a nagyobb tavakat kedveli, de képes felhatolni akár több ezer méteres magasságokba, ahol dacol a zord időjárással is. Fűből, sárból épített fészkét fák üregébe, talajra vagy sziklahasadékba rakja, és szívesen foglalja el más madarak fészkét is, ahová a tojó általában hat-tíz sárgásfehér tojást tojik, melyeknek tömege majdnem duplája egy tyúktojásénak. Táplálékát elsősorban füvek alkotják, de rájár a kukorica- és búzaföldekre is, ahol igen nagy kárt okoz. Csöndes madár, ha megzavarják, a házi lúdhoz hasonlóan sziszeg. A lúdfélék közül a legagresszívabbnak számít, mivel egyhektáros területen a fészke körül nem tűr meg más madarat, és még a nála nagyobb emlősöket is elűzi. Erre jó példa az a hazai, vidéki állatkertekben történt eset, amikor a nílusi lúd a mocsári antilopokat rendszeresen verte, terrorizálta, olyannyira, hogy azok végül már enni sem mertek. Az állatkert vezetése még időben közbelépett, és a szárnyasokat eltávolította a közelükből.

Ma egy-egy párnak évente nem több mint két fiókája éri meg a felnőttkort, de nekik újabb és újabb területeket kell benépesíteniük. Ezért terjeszkedik a faj dinamikusan Európában. Hazánkban még csak néhány tucat nílusi lúd élhet a vadonban és mintegy kétszázötven díszmadárként állatkertekben, illetve a portákon. A tartók felelőssége, hogy ne juthassanak ki a szabadba, míg a vadászoké, hogy puskavégre kerüljenek a hazai récéink és ludaink életterét veszélyeztető jövevények.