Osszunk tövet!

Az évelők virágszínben és -formában egyaránt gazdag, változatos növények; nincs olyan kertrész, amit meg ne lehetne szépíteni velük. Nem olyan élénk színűek, mint az egynyáriak, de nem is olyan igényesek, kevesebb gondozást igényelnek. Egy részüket tőosztással szaporítjuk, amelynek ideje megegyezik az átültetésük idejével. A tavasszal, nyár elején-közepén virágzók töveit ősszel, az ősszel nyílókét pedig tavasszal kell szétosztani.

Tőosztáskor távolítsuk el az elhalt, beteg részeket, majd osszuk szét az elbokrosodott tövet vagy az elágazódott, meggyökeresedett gyöktörzset. Többek között a gyöngyvirágot, a veronikát, a küllőrojtot, az évelő búzavirágot, az árnyliliomot és a fáklyaliliomot szaporítjuk ezzel a módszerrel. Fontos, hogy kiásás után ne engedjük kiszáradni a gyökereket, még aznap ültessük el. A fiatal növények ugyanolyan mélyre kerüljenek, mint amilyen mélyen az előző helyükön voltak, telepítés után pedig alaposan öntözzük be őket.

A bazsarózsát, a pünkösdi rózsát, a díszpipacsot és a japán szellőrózsát gyökérdugványozással szaporítjuk, mégpedig szeptemberben. Vágjunk le a növények gyökereiből 5-10 centiméteres részeket, majd fektetve vagy a növekedésüknek megfelelően fölállítva dugjuk homokba a darabokat. (Fontos, hogy a homok elfödje a szaporítóanyagot.) Az így vágott és takart dugványokat tartsuk párás helyen a meggyökeresedésükig.

A varjúhájfélék azért is lehetnek részei a „cserekereskedelemnek”, mert sekélyen gyökeresedő „telepeik” könnyen fölszedhetők és bárhova áttelepíthetők. Ugyanakkor igen változatos növények; az apróbb termetűek sziklakertbe valók, de szegélynek is kiválók. Igénytelen, sovány talajon, szélsőséges körülmények között is megélnek, jól tűrik a száraz, forró időszakot, valamint a hideget is. Emellett gazdagon virágoznak; a hajtásvégeken egész nyáron át ott díszlenek az élénksárga virágaik.