Elkapták az örömlányok futtatóit Nyíregyházán

Magyar lányok dolgoztak rettegésben az amszterdami piroslámpás negyedben. Futtatóikat sorra kapják el, most éppen Nyíregyházán vettek őrizetbe két személyt.

KriminálisSzabad Föld Online2009. 02. 12. csütörtök2009. 02. 12.
Elkapták az örömlányok futtatóit Nyíregyházán

Az amszterdami igazságügyi szervek felkérésére a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság két, emberkereskedelemmel gyanúsított személyt vett őrizetbe február 12-én Nyíregyházán. A gyanúsítottak lakásait, gépkocsijait és egyéb értéktárgyait zár alá vették.

A kora reggeli rajtaütésnél az amszterdami rendőrség területi felderítő osztályának három nyomozója is jelen volt. A gyanúsítottak őrizetbe vételével és javaik lefoglalásával a holland igazságügyi szervek azt kívánják nyomatékosítani, hogy az emberkereskedelem és a prostituáltak kizsákmányolása szigorú büntetést von maga után. Az elkövetőket külföldön is követik, elfogják, és bíróság elé állítják.

A mostani akcióhoz vezető nyomozás eredményeként tavaly decemberben Hollandiában már elfogtak három magyar állampolgárt. A jelenleg előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak többségét rokoni szálak fűzik egymáshoz.
Egy korábbi nyomozás során, tavaly augusztusban Amszterdamban hét személyt tartóztattak le emberkereskedelem gyanújával. A gyanúsítottak több, Magyarországról származó fiatal nőt dolgoztattak prostituáltként az amszterdami Wallengebied-negyedben. Az örömlányok állandó fenyegetettség alatt álltak, minden tettükről be kellett számolniuk, testükkel keresett bevételüket pedig szinte teljes mértékben le kellett adniuk futtatóiknak.

Az egyik, eljárás alá vont személyt ez év január 29-én két év börtönbüntetésre ítélte az amszterdami bíróság, feleségét 15 hónap szabadságvesztéssel sújtották.

(Képünk az amszterdami házkutatáson készült.)

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek