
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

A szálak az unokához, Ferikéhez vezettek. Nem mint elkövetőhöz, hanem olyasvalakihez, aki akaratlanul is hozzájárulhatott nagyszülei brutális kivégzéséhez.
Kép: KONICA MINOLTA DIGITAL CAMERA
Mert talán ez a leghelyesebb kifejezés arra, ahogy a Bugyi községben lakó idős házaspárral, Devecseri Lászlóval és feleségével, Juló nénivel végeztek 1995. február 15-én.
Igen, szabályosan kivégezték őket.
De mi is történt az éjfélhez közeli órákban a Kölcsey utca egyik legszélső házában, csaknem a falu legszélén? A gyilkos valamilyen módon kicsalta az idős asszonyt a há-zából. Lehet, hogy megkocogtatta az ablakot, lehet, hogy az állatokat ingerelte, azok zajt csaptak, s erre lépett ki Juló néni az udvarra. Akárhogy is, annyi bizonyos, hogy először a vállába kapott egy lövést egy kiskaliberű, 0,22-es sportpisztolyból. Ebbe még nem halt bele, még csak el sem ájult – ám a földre zuhant. Ekkor a gyilkos a betonjárdán fekvő áldozatához lépett, fegyverét a tarkójához szorította, s beleeresztett még egy go-lyót. Az asszony azonnal szörnyethalt.
A gyilkos ezután már akadály nélkül léphetett a nyitva maradt lakásba. Egyenesen a belső szobába tartott, ahol Devecseri László aludt az ágyában. A 76 éves férfit két nap-pal korábban hozták haza a kórházból, ahol súlyos műtéten esett át, ám az orvos szerint minden reménye megvolt a felépülésére. A tettes vele egyetlen, szintén tarkóhoz szorí-tott fegyverből leadott lövéssel végzett. Most már akadálytalanul kutathatta át a lakást és minden értéket – pénzt és aranyat – magával vitt. A nyomozóknak feltűnt, hogy a szekrények közül egyedül azt feszítette fel, ahol az egyébként jómódú pár a féltve őr-zött vagyonát tartotta.
S hogy mindehhez mi köze lehetett az akkor 21 éves unokának, Devecseri Ferencnek? Megtudhatják a Szabad Föld 2009/9. számából, a Döglött akták című sorozat legfrissebb riportjából.
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu