Oly távol és közel

Több mint huszonöt éve ismerem Keleti Évát, a március 15-én Táncsics-díjjal kitüntetett fotóművészt. Egész mostanáig azt hittem, mindent tudok róla, nekem már nem tud meglepetést okozni. És tudott.

Kultúra2005. 04. 29. péntek2005. 04. 29.
Oly távol és közel

Nemrég megjelent, Oly távol és közel című életműalbumában olyan, tőle szokatlan riportképeket is az érdeklődő elé tár, melyek évtizedek óta sehol nem voltak láthatók. Pályája kezdetén, fiatal alkotóként, sok olyan fényképet készített, melyek elkészítésére csak a legjobb fotóriporterek képesek. Keleti Éva színházi fotósként "híresült el", ebben a műfajban alkotott feledhetetlent. Eljátszom a gondolattal, mi lett volna, ha nem kötelezi el magát a színházi fényképezés mellett? Ezt persze már soha nem tudhatjuk meg, de gyanítom, hogy sokat veszített a magyar sajtófotográfia. Az album értékén ez természetesen mit sem változtat. Dicséretet érdemel a szerkesztő, Gera Mihály az MTI archívumából előbányászott képekért és a nyomda a hibátlan kivitelezésért. Ennek a kötetnek ott a helye minden vizuális élményt kedvelő ember könyvespolcán.
Habik Csaba


KELETI ÉVA FELVÉTELEI:

Árvíz Győr-Újfaluban




Az első úszólecke a Császár-fürdőben




A budapesti Állatkertben




Eksztázis




Fény és árnyék




Gobbi Hilda




Harangozó Gyula




Horváth Teri




India 1975 telén




Keleti László színművész




Kun Zsuzsa és Róna Viktor




Marton Endre és Sütő András




Moszkva tér




Páger Antal




Próbateremben




Ruttkai Éva és Latinovits Zoltán




Tersánszky Együttes




Tímár József




Tornavizsga




Várkonyi Zoltán




Veréb János


Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek