Megszenvedett a bánatért

Szemtől szemben ülünk egy pesti kávézó asztalánál. Arcán fanyar mosoly és némi fáradtság. A hangjában csöppnyi kedvetlenség. Ám Hernádi Judit azt sohasem mondja, hogy túl van már mindenen...
- Hogy érzi magát az operett színpadán?
- Remekül. Parádés a csapat, és a rendezővel, Alföldi Róberttel mindig szívesen dolgozom együtt. Fantasztikus a Békefi és Kellér által átdolgozott szövegkönyv, s rengeteg népszerű sláger csendül fel. A darabot azonban teljesen újszerű megközelítésben mutatjuk be, így meglepetéssel szolgálunk annak is, aki ismeri a történetet.
- Sokan eleve lenézik az operettet...
- Rosszul teszik. A magyar színjátszás nagyon fontos része az operett, amolyan kulturális hagyaték, mely monarchiás emlékeket, vágyakat idéz. Az ötvenes években azért tódult a közönség a Csárdáskirálynőre, mert végre grófokról, hercegekről hallhatott a szerencsétlen proletárvilág közepette. Hasonlóképpen történt Az ember tragédiájával is, amelyre azért álltak sorba a jegyekért, mert a Jóisten megszólalt benne, s ezt a részt nem lehetett kicenzúrázni, bár megpróbálták.
- Milyen érzés az operett nagyasszonya, Honthy Hanna után színpadra lépni Cecíliaként?
- Sohasem foglalkoztam azzal, hogy előttem ki játszotta ezt vagy azt a szerepet. Sokkal fontosabb, kikkel dolgozom együtt, s kik ülnek a nézőtéren. A színészet legnagyobb szépsége és egyben problémája, hogy a pillanatnak szól. S ezekre a pillanatokra készül az ember egész életében.
- Gyakran látjuk a tévében, például a Heti hetesben. Mennyire fontos az életében a népszerűség?
- Talán pimaszul hangzik, de nem foglalkozom vele. Mindig is volt, sosem nélkülöztem. Nem azért dolgozom, hogy szeressenek, hanem saját magamért, mert így érzem jól magam.
- Korábban is föllépett már a szegedi Dóm téren?
- Jó húsz éve, a János a vitézben Katona Klári "anyja" voltam, ugyanis rám osztották a gonosz mostoha szerepét.
- Huszonévesen nem szeretett volna inkább Iluska lenni?
- Sosem voltam Iluska. Én már akkor is gonosz mostoha voltam, amikor megszülettem. Valahogy mindig öregebbnek éreztem magam a koromnál.
{p}
- Szokás mondani, hogy mindenkinek megvan a saját életkora...
- Ebben lehet valami. Ha így van, akkor én mindig is negyvenéves voltam. Egy jó tartású negyvenes.
- Mindig érett, határozott nőnek láttuk, amolyan végzet asszonyának... Honnan van mindehhez ereje?
- Egy nőnek rettenetesen erősen kell állnia a lábán. Mostanában fenekestül felfordult a világ, a nő és a férfi szerepe alaposan megváltozott. A családon belül meginogtak a hagyományosan férfias szerepek. Legyek őszinte? Sajnálom a férfiakat, mert számukra igen nagy trauma, hogy elveszítik a vezető szerepüket.
- Ez bizony az ember lányának sem jó hír...
- Hát igen, nem könnyű ezek után valahogy magunk fölé varázsolni a férfit. Márpedig ha máshol nem is, de az ágyban mégiscsak neki kell fölébünk kerekedni.
- Korábban gyakran beszélt a magánéletéről, közös életéről színésztársával, Görög Lászlóval. Manapság viszont inkább hallgat...
- Úgy döntöttem, hogy ilyesmiről többet nem beszélek. Viszont mindenkit megnyugtathatok: van magánéletem, még ha nem is példaértékű.
- Egyszer azt nyilatkozta: túl egyenes ember ahhoz, hogy belemenjen a nemek szokásos macska-egér játékába...
- Utálom, ha a régebbi interjúkkal szembesítenek. Mindig változom, egész mást gondolok az életről, mint mondjuk húsz éve. Akkoriban például az volt a legfontosabb, hogy felneveljem a gyerekemet. A lányom mára már tizenkilenc éves, idén érettségizett.
- Most más a nézőpontja?
- Az élet folyamatos ide-oda lötykölődés. Mindig két dolgot akar egyszerre az ember: olyannak lenni, mint a többiek, ugyanakkor különbnek lenni, kitűnni a tömegből. Hol az egyik sikerül jobban, hol a másik. Valaki lehet egyszerre jó és rossz, egyszer hazudik, másszor igazat mond. Ahogy múlik az idő, egyre kevésbé látom fekete-fehérnek a világot. A fehér lehet még piros is, ha hajnalban nézzük...
- Csaknem húsz éve szabadúszó színészként keresi a kenyerét, és nőként is öntörvényű életet él. Mekkora árat fizet a szabadságáért?
- Ilyen vagyok, sohasem töprengtem azon, hogy másmilyen is lehetnék. Úgysem menne. Nekem is vannak perceim, óráim, amikor pocsékul érzem magam a bőrömben. Ám a rossz napok az enyémek, ezeket sem adnám semmiért. Még a bánat is, amiért megszenvedtem, amiért megdolgoztam, a sajátom. Ragaszkodom hát hozzá...