Mese a Kistangóról

Piroska boldogan sétált az erdőben. Egy fa mögül eléugrott a farkas:
- Hová mégy, Piroska? - kérdezte hegyes fogait villogtatva.
- Csak ide a patakhoz. Meg kell mosakodnom... Éppen most voltam együtt a pasimmal - nyújtózkodott elégedetten a lány.
Az öreg farkas megdöbbent, nem értett semmit, és miközben zavartan elkullogott, magában ezt motyogta:
- Hogy megváltozott ez a mese...
A mély depresszióba zuhant toportyán ezután a Béke téri Kistangóba indult, hogy jól leigya magát. Csakhogy a sztálinvárosi hangulatjavító egységet (egyéb nevein: Lepra, Üvöltő, Köpködő, Késdobáló) már több mint ötven éve bezárták. Bezzeg a régi, szép időkben pezsgett az élet a vidám barakkban. Mindennapos volt a részeg ricsaj, a kötekedés, a garázdaság, a könnyű testi bicskázás. A népi demokratikus rendőrség állandó razziázása annyit használt, mint lávafolyam ellen a vízipisztoly. Egy balul sikerült, halálesettel végződő komázás után, 1954 októberében a helyi tanács bezáratta a kultuszhelyet. Az ünnepélyes lelakatolást féléves végrehajtó bizottsági és pártbüróbeli küzdelem előzte meg, mert a Belkereskedelmi Minisztérium Bányászellátó Igazgatósága - amely szerv a Kistangót felügyelte - fellebbezett a döntés ellen, mondván: a kocsma bezárása a bevételi tervek teljesítésében komoly visszaesést jelentene. Nahát, már akkor is ezek a piszkos anyagiak...
Farkas koma nem tudta elfogadni, hogy a régi mesékre már alig emlékszik valaki. Képtelen volt elviselni azt is, hogy már nincsen Kistangó. Lóhalálában hazakutyagolt (bocsánat: farkasolt), és bekapcsolta a nemrég akciósan, részletre vett szuperszámítógépét. Alig győzte kivárni a bebútolást, majd két mancsával boszorkányos ügyességgel beírta a böngészőbe: www.kistango.hu. És láss csodát! Pillanatok alatt megnyílt a gusztusos, vadi új honlap, még erőszakos letölthetőcsengőhang-reklámok sem tolakodtak a boldog netszörfös ragadozó útjába.
Mégis megvan a Kistangó - lelkendezett a farkas. Igaz, csak virtuálisan létezik, de a belépés - saját felelősségre - most is mindenki számára szabad, a kulturális késdobálásra vágyóknak pedig kifejezetten ajánlott. A szépet szeretők is nyugodtan kinyithatják a lapot, webhelyes pofájú internetkalózok rémes képétől nem kell tartaniuk. Sőt! A top 10-rovatban a jóképű Grecsó Krisztián kolléga mellől a gyönyörű Karafiáth Orsolya mosolyog az odatévedt sunyító lomposokra. Farkas koma fuldoklott a csurgó nyálában, nem is gondolt már holmi erdőszéli Piroskákra. Illedelmesen köszöntötte a hatvanéves Radnóti Sándort, beleolvasott az eszszékbe és a friss kritikákba, majd a szépirodalomra kattintott, mert Maros András új regényrészletére vágyott, de olvasott volna már néhány Acsai Roland-költeményt is.
A farkas jól érezte magát az új Kistangóban. El is határozta, hogy kiszimatolja, ki volt az a bátor, aki feltárta a sztálinvárosi késdobáló történetét. Naná, hogy a Pallag Zoltán, a régész-költőből lett internetes folyóirat-szerkesztő. Gyorsan rákattintott a főszerkesztői ajánlóra, amelyből megtudhatta, hogy a régi Kistangó azért hasonlít a virtuális újra, mert mindkettő képes mindenféle központi akaratnak fittyet hányva informális központtá válni. A sokat látott ordas ezen a hülyeségen egy kicsit elcsodálkozott, de odáig nem ragadtatta magát, hogy be akarta volna kapni Pallagot. Elvégre a neten kell a jópofizás. És az is igaz, hogy a hóttrészegen abszolvált kocsmai véleménycseréknek annyi közük azért van az internetes információáramláshoz, mint a Piroska és a farkasnak a Kistangóhoz címzett köpködőhöz. 
A mesék egyébként sohasem vesznek el - csak átalakulnak. A fenti is szóról szóra igaz. Aki nem hiszi, járjon utána. Csak néhány kattintás az egész.