Vásárnapi rettenet

Noha bűn és bűnhődés történetének könyvtárnyi az irodalma, a büntetés formáit a kezdetektől napjainkig végigkövető, ismeretterjesztési igénnyel írott munkák ritkán látnak napvilágot. Nemrégiben A büntetés története címmel jelent meg egy ilyen mű a könyvpiacon: Lewis Lyons angol szerző könyve a Magyar Könyvklub gondozásában. A bőséges írott és képi forrásanyagra támaszkodó, olvasmányos kötet végigveszi a büntetésnemek hosszú sorát a vérbosszútól és a kiközösítéstől kezdve a megkövezésen, billogozáson, csonkításon, pellengérre állításon, felnégyelésen, zsigerelésen, vízbe fojtáson át az alvásmegvonásig, az elektrosokkig, a mérgezésig.
A szerző részletesen elemzi a középkor büntetéstörténetét. E korszakban a kínvallatás és a büntetés legváltozatosabb és legborzasztóbb formáival élt az akkori hatalom. Különösen fontosnak tartották a büntetés-végrehajtás nyilvánosságát részint az elrettentés miatt, részint pedig - sajtó, média hiányában - a jogtudat, a törvényismeret és -tisztelet bővítésének és erősítésének eszközeként a nép körében. Egy-egy nyilvános kivégzés (a vásári napokra időzítve) a városok piacterein maradandó élményt hagyott a lelkekben. Egy (vagy több) ember életének kioltása a "rettenet színházában" minden más eseménynek fölébe kerekedett. Már hajnalok hajnalán gyülekezett a nép a vesztőhely körül, hogy jó helyről láthassa, hallhassa az eseményeket. S hogy beleborzonghasson a fennhangon kihirdetett bírói ítéletbe, a halálbüntetés jeleként eltört pálca reccsenésébe és magába a kivégzésbe, amely az akasztástól kezdve a lefejezésen, a karóba húzáson, a kerékbe törésen át a máglyahalálig a legrettenetesebb formákat öltötte.

Hóhérdinasztiák
Amíg az elítélt eljutott a vérpadig, fölkészült szakember "dolgozta meg". A hóhéri feladatkör betöltése komoly képzést követelt: hosszú tanulóévek után mesterpróba következett, majd ennek teljesítésével a bakó megkapta a pallost és mellé a mesterlevelet. Ettől kezdve hivatásos szakemberként végezte feladatát: a kínvallatásokat, a kivégzéseket. És nyilván mindegy volt neki, hogy rablógyilkosból vagy az inkvizíció által a kezére juttatott eretnekekből kellett beismerő vallomást kicsikarnia. Nem csoda, hogy a korabeli emberek borzadtak a hóhéri munkától, és messzire elkerülték a vele való érintkezést. Egy-egy város hóhérja a közösségtől elkülönülve élt családjával. A településeken kívül lakott, nem köthetett egyházi esküvőt, nem részesülhetett egyházi temetésben, a templomban is külön ült. Ilyen körülmények között gyakori volt a hóhérdinasztiák létrejötte: a szakma apáról fiúra szállt.