Fogynak a színek, vadságok

Az viszont kétségtelen, a Nemzet Színésze cím betetőzése a pályának, a legnagyobb elismerések egyikének vehető. Ezt a kollégák adják, nem a politika. Tordy Géza Tihanyban pihent, amikor sorsa felől döntöttek, a mobilja is ki volt kapcsolva. Azóta persze percenként csörög…
Ismét olyan színész került a legnagyobbak közé, akit sokan szeretnek. Milyen jó, hogy nem lett építőipari szaki, hiszen eredetileg azt tanulta. Neki színésznek kellett lennie, bár nem végzett főiskolát. Sikerült feltörekednie a csúcsra, dacolva a nehéz időszakokkal. Edzett ember lévén mindig kimászott a gödörből. Amikor úgy érezte, hogy mellőzik a színpadon, elment Veszprémbe rendezni. Aztán Győrben volt művészeti vezető. Most a Budapesti Kamaraszínház főrendezője.
Akik ismerik, tudják róla, hogy mennyire érzékeny ember. Könynyen megsértődik, mindazonáltal tud megbocsátani. Folyton elégedetlenkedik, zsörtölődik, de ez mestersége velejárója. Mert mindig a legjobbat akarja.
Azt mondja magáról, ő már „vénember” – így még inkább örül a Nemzet Színésze címnek. Májusban töltötte be hetvenedik életévét. Azért azt megkérdezném: hol van az még a vénségtől!? De tudom, Tordy Géza az öregséget rendkívül bonyolultnak tartja. Egyik interjújában érzékletesen beszélt róla: minden elkezd fogyni, színek, vadságok, bolondságok, tébolyok, szemtelenségek. Csupa olyasmi, amiért érdemes élni. Ahogyan régen nagy szerelmek, nagy szerepek, nagy ünneplések, nagy ivások adták a színészlét értelmét – azok is elkoptak. Mérhetetlen önfegyelem, példaadás lépett a helyébe. Nem lehet az embernek más dolga, mint napsugarat csempészni a mindennapokba. Van feladata hát a legújabb Nemzet Színészének…