Zajkeltő testek

Próbáltak már végigülni egy táncos produkciót úgy, hogy a művészeket jobbára csak deréktól felfelé látták, és csupán a felsőtestük hullámzásából meg a zene ritmusából következtettek arra, mi történhet lejjebb a színpadon? Nekem megadatott, mikor is Román Sándor nemzetközi hírű tánctársulata, az ExperiDance a Show-Room Rendezvényházban bemutatta legújabb produkcióját a fővárosi nagyérdeműnek.
Az Esszencia című, kétrészes műsor a virtuozitás, a jelmez, a fény és a hang művészien felépített kavalkádja; nem véletlenül jegyzik a nyolcéves ExperiDance-t a világ tíz legjobb táncegyüttese között. A társulat öt, egész estés show-ját (pl. Ezeregyév, Nagyidai cigányok) mintegy 1100 telt házas előadáson több mint 750 ezer néző látta eddig – az új produkció tulajdonképpen ezek esszenciája, amely mégis új kerettörténetbe és más díszletek közé ágyazza a korábbi látványelemeket. Titkuk abban rejlik, ahogy a hagyományokat, mondjuk a verbunkos vagy a swing mozgáselemeit különlegesen hatásos módon ötvözik a XXI. századi életérzéssel. De az még a magamfajta ExperiDance-rajongókat is meglepte, hogyan képesek a színpadon kizárólag a testük keltette zajokkal félelmetesen élethűen megidézni egy vonatút hangjait?!
Az Esszencia második része nagyságrendekkel élvezetesebb volt az elsőnél. És ezt kizárólag magamnak köszönhetem: ugyanis azért, hogy végre a lábakat is láthassam, a Rendezvényház nézőtéri adottságaiban csalódott sorstársaimmal együtt, egy oszlopnak dőlve végigálltam az előadást. De megérte!