
Ilyen állapotban van a kórházba került Dévényi Tibor
origo.hu

Gyerekfejjel zseniális alakítást nyújtott az Árvácska című filmben, később Mészáros Márta Napló-trilógiájában láthattuk. Nem lett diplomás színésznő, időnként azonban most is hívják filmezni. Czinkóczi Zsuzsával Kecskeméten találkoztunk.
– Úgy hallottam, szokatlan feladattal keresték meg…
– A kecskeméti Porta Egyesület kért fel, hogy nagyobb rendezvényeik háziasszonya legyek, ami tulajdonképpen műsorvezetést jelent. Ez persze más, mint a színészet, de nem áll távol tőlem és vállalható. A bemutatkozás már megtörtént, nemrég „virágember”-választás volt a városban, és én köszöntöttem a díjazottat, dr. Kopasz Zsolt vezető ügyészt.
– Korábban fájlalta, hogy Kecskeméten mellőzik. Most helyrebillent a lelki egyensúlya?
– Ezzel én már régen nem foglalkozom. Az évek során sokszor voltam nehéz helyzetben, akkor senkinek nem jutott eszébe, hogy segítsen. Hál’ istennek, saját erőből sikerült egzisztenciát teremtenem, felneveltem a fiamat, aki éli a saját életét. Hogy most gondoltak rám, az természetesen jól esik. A nyilvános rendezvényeken sok érdekes emberrel találkozhatom, mindjárt az elsőn többek között megismerkedtem az előző polgármesterrel, aki még kezet is csókolt nekem.
– A helyi színház nem foglalkoztatja?
– Eddig még egyszer sem kerestek.
– Viszont nemrég kamera előtt állt...
– Mészáros Márta soha nem feledkezik meg rólam. A Kéthly Annáról szóló filmjében a főhős testvérét alakítom. Tulajdonképpen epizódszerep, de sok jelenetben látható leszek. Tíz-tizenkét napot forgattam, már csak a pótforgatás és a szinkronmunka van hátra.
– Eszenyi Enikő játssza a főszerepet. Milyen volt vele filmezni?
– Régebben már találkoztunk, egy tv-filmben dolgoztunk együtt. Azóta persze sok minden változott. Kicsit tartottam is tőle, hogy nem fog emlékezni rám. De tudta, hogy ki vagyok, végig oldott légkörben forgattunk.
– Meghatódik a nagy színészektől?
– Nem szoktam meghatódni tőlük. Nem csak hazai, hanem külföldi hírességekkel is összehozott a sors, például Marina Vladyval, Jan Nowickivel, Nastassja Kinskivel. Mindannyian egyenrangú partnerként fogadtak, soha nem volt köztünk semmilyen feszültség amiatt, hogy nekem nincs színészi diplomám, vagy nem vagyok folyton tűzközelben.
– Éli a szürke hétköznapokat Kecskeméten…
– A házfelügyelői munkából is lehet tisztességesen élni. Amikor hívnak egy filmszerepre, boldogan megyek. Csakhogy egyre jobban kiapadnak a filmkészítés pénzügyi forrásai is, így nem tudom, mikor csörren meg legközelebb a telefonom...
origo.hu
borsonline.hu
life.hu
hirtv.hu
haon.hu
origo.hu
mindmegette.hu
vg.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu
origo.hu