Nem kell minden évben filmet rendezni

A 40. Magyar Filmszemle Első Filmes kategóriájában két filmet díjaztak. Az egyik a Papírrepülők, Szabó Simon rendezésében, a másik pedig Szajki Péter Intim fejlövés című filmje. Szabó Simon a Filmszemlére tavaly jutott be először, s akkor kisfilmes kategóriadíjat kapott a Megyünk című filmjére.

KultúraCzifrik Balázs2009. 02. 05. csütörtök2009. 02. 05.
Nem kell minden évben filmet rendezni

Miről is szól ez a film?
Hét egymástól teljesen független történet, amelyekben csak annyi a közös, hogy mindegyik nagyvárosban játszódik, és fiatalokról szól.

Ki írta a forgatókönyvet?
Én.

Csak azért kérdezem, mert az eredményhirdetés előtt az egyik internetes portál készített egy szubjektív díjkiosztót, és nem sok jót ígértek a Papírrepülőnek. Azt állították, hogy a film a saját közönségnek, a magukat „streetboynak” nevezőknek is csalódást okozott. Kifejezetten cikinek tartották a filmet. Az újságírónak az volt a véleménye, hogy a jó forgatókönyv hiánya érződik a filmen.
Szerintem pont azok nem ismerik ennek a filmnek a közönségét, akik azt a cikket írták, de legalább végre mondott valaki rosszat is a filmről. Aki ilyen kifejezést használ, hogy „streetboy” annak nem tudok mit mondani!

Kikről is szól pontosan ez  a film?
– Úgy 3-5000 főt számláló szubkultúráról beszélünk.

Milyen ez a szubkultúra? Félnünk kell tőlük az utcán?
Nem, félnünk biztosan nem kell. Ők a fiatalok társadalmának egy szűk rétege, nem is nevezném a jelenséget igazán szubkultúrának. Pusztán arról van szó, hogy más érdekli őket, mint a korosztályukban a trendi többséget. Nem hétköznapi bulikba járnak, és más márkákat kedvelnek, mint az átlag. Ilyenek pl. breakesek, illetve a drum and bass Dj párosunk, vagy akár a többi szereplő, akiket majd a filmből megismerhetnek!

Ezek a fiatalok hogyan viszonyulnak az olyan mindennapi dolgokhoz, mint társadalom vagy család?
- Nem foglalkoznak ezekkel a kérdésekkel. A jelennel, az aznap aktuális ügyeikkel foglalkoznak, a jövő még nem érdekli őket.

Mit gondolsz, mennyien fogják megnézni a filmedet a mozikban?
Nem tudom megmondani. A Zsebzsötem című kisfilmünket 45000-en töltötték le az internetről. A Papírrepülők nagyjátékfilm, mozikban fog menni és már a Filmszemle alkalmával 2500-an látták. Ha ez a 2500 ember nem a szemlén, hanem a mozikban látta volna a filmet, akkor a Papírrepülők nézettsége már most túlszárnyalt több százmillió forintos költségvetéssel készült filmeket. Magyarán nincsenek különösebb elvárásaim. Persze örülnék, ha sokan megnéznék, de ha csak 1000 ember ül be a moziba, hogy a mi filmünket lássa, akkor is boldog leszek.

Milyen költségvetéssel készült a film?
12 milliót kaptunk, de a teljes költségvetés 27 millió volt.

Ezzel a díjjal akkor elindult a filmes pályád?
- Az elmúlt két évben nagyon sokat dolgoztam. Rengeteg órát töltöttem filmezéssel. Az az álmom, amivel minden nap fekszem és kelek, hogy alkossak valami jót, valóra vált!

Állandó csapattal dolgozol?
Igen. Czomba Albert az operatőr és a vágó, Salamin Gergő a technikai főmunkatárs és én rendezek, és írom a forgatókönyvet. Ennek a filmnek Csáky Attila volt a producere. Ha vele nem találunk egymásra, akkor ez az egész nem alakulhatott volna így.

Mit terveztek? Van már lehetőségetek normál költségvetésű filmen gondolkozni?
Ez a közeljövőben fog kiderülni. Most majd pályázni próbálunk. Szeretném végigjárni a klasszikus pályázás útját. Történet, amit filmre lehetne vinni, van a fejemben, de nem feltétlenül kell minden évben filmet készíteni.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek