Tánccal búcsúzik a tél

Hatodik alkalommal rendezi meg Táncfarsang című rendezvénysorozatát a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház. A kínálatban főként kortárs társulatok szerepelnek.

KultúraBorzák Tibor2009. 02. 05. csütörtök2009. 02. 05.
Tánccal búcsúzik a tél

A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház hagyományos műsorkínálata mellett az utóbbi években megkülönböztetett figyelemmel fordul a táncművészet felé. A prózai és a zenés előadásokon kívül táncprodukciókat is szorgalmaznak. Ennek jegyében hat éve rendezték meg először a táncfarsangot – hagyományteremtő szándékkal.
A farsang idején zajló színpompás fesztiválon nemcsak profi, hanem amatőr együttesek is átnyújtanak repertoárjukból egy-egy csokrot a nézőknek. A produkciók felsorakoztatásával a közönség képet kaphat a kortárs táncművészet jelenlegi helyzetéről, mindazonáltal megismerkedhetnek a fellépő művészek koncepcióival is. A hagyományőrző néptáncot a Nyírség Táncegyüttes, az új utakat kereső mozgásművészetet a GNM Kontúr Táncszínház képviseli, a műfaj határait tágító kísérletezést Ladányi Andrea La Dance Company, Horváth Csaba ForteDanse, illetve Szabó Réka Tünet Együttes elnevezésű társulata szemlélteti, a szövegszínházzal egyenértékű, a klasszikus formanyelvet új elbeszélésmóddal ötvöző táncszínházat pedig a Közép-európai Táncszínház, a Duna Művészegyüttes és a Miskolci Nemzeti Színház illusztrálja.
Az előadások február 8. és február 14. között zajlanak. A nyíregyházi színház tehát ismét magára vonja a figyelmet, megint egy kulturális rendezvénnyel. A nyár végi Vidor Fesztivál után a télbúcsúztató Táncfarsang színvonalas programsorozata csalogatja az ország keleti csücskébe a színházrajongókat.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek