A festők Európába mennek

Százhét év történelmi léptékkel mérve egy verébugrás. Még élhet az a kaukázusi kecskepásztor, aki 1902. június 29-én, Péter-Pál napján született, akkor, amikor a Szolnoki Művésztelepet alapították. Egy alkotóközösség históriáját azonban ecsetvonások számával, szobrászvésők kőpattintásaival szokták mérni. Egyenesekkel, görbékkel, színfoltokkal, elmosott ecsetekkel. És művészi remekek születésének gyakoriságával. Így pedig már rangos patinája van a szolnoki alkotók telepének.

A Tisza és a Zagyva találkozásánál, szemben a Tabán hunyorgó szemű házaival, a Művésztelep helye már a teremtéskor be volt jelölve a múzsák térképén. Aztán a XIX. század közepén August Pettenkofen felfedezte ezt a különös jelet. Ötven év kellett, míg intézményesült a Művésztelep – elsőként az országban. Ha neveket kezdenék sorolni, Aba-Nováktól Pólyáig, Deák-Ébnertől Chioviniig ide kívánkozna szinte az egész kultúrtörténet.

Hanem hát Fazekas Magdolna: az ő élete és munkássága széltében- hosszában kiadja a Művésztelep történetének felét. Az ifjú óvónő tenyerében még ott szunnyadt a gyermekarcok melege, amikor jelentkezett a Dési Huber Szabadiskolába, ahonnan a Képzőművészeti Főiskolára vezetett az útja. Nem volt túl kacskaringós az életpálya: 1958-ban, diplomásan követte férjét, Meggyes Lászlót Szolnokra. Fiuk született, Meggyes László Vendel, aki ilyen génekkel mi más lenne, mint festőművész, a telep lakója.

Kevés olyan szakma van, mint a képzőművészeké – az ő életükben vissza lehet lapozni. S életének lapjait elnézve Fazekas Magdolna a pályája kezdetén szinte virtuskodott fölényes rajzi tudásával. A gyönyörűség az volt számára, amikor düreri pontossággal leképezte modelljét. Aztán színesedni kezdett világa, egyre több fény öntötte el képeit, melyekben feloldódtak a kontúrok. Magdika képeit látva ma mind többen emlegetik Gulácsy Lajost. Jó a képeinek társaságában lenni, ágyam fölött az ő festménye lóg, így ennek megítélésében meglehetősen autentikusnak érzem magam.

A szolnoki művészvilágban korszakok váltogatják egymást. Nincs békés átmenet, belenövés: generációk jönnek-mennek, új stílusok, új divatok születnek az árnyas parkban. Az alapítók a világot járták: Bécset, Párizst, Münchent. Gácsiéknak, Meggyeséknek, Baranyóéknak ez nem adatott meg. Pogány Gábor Benő, a Szolnoki Művészeti Egyesület elnöke szerint ismét el kell indulni Európába. A telep jelenlegi alkotóinak névsorát böngészve Georgivs Soosvr festő, Heinrich Schorno szobrász nevébe botlunk. Meg Pogány Gábor Benő szobraiba, a Szigligeti Színház előtt, a Kossuth téren – és szeretnének a szolnokiak még több helyen találkozni velük. Ez meg is valósul, hiszen a Tisza mozi közelgő filmszemléje alkalmából szabadtéri szoborkiállítás nyílik.

Nyáron kicsit pezsgőbb az élet a Művésztelepen, ilyenkor lehet szabadban is alkotni. S hogy nem feledkeznek meg a nagy elődökről sem, arra bizonyíték, hogy a tizenkét műtermet róluk nevezik majd el. Ők megjárták Európát, a maiak most készülnek Bécsbe, Münchenbe, Párizsba. Hát csak rajta!