Egy anyanyelvi pályázatról

Éppen egy évtizede annak, hogy az akkori kulturális minisztérium vezetője felajánlotta az Anyanyelvápolók Szövetsége elnevezésű, több mint kétezer bejegyzett tagot számláló civil szervezetnek, hogy évente egyszer közösen hirdessenek pályázatot, mindig olyan témában, amely anyanyelvi kultúránk őrzésére és korszerűsítésére szolgál. Az akkori, tehát első pályázat címe ez volt: Anyanyelvünkről – anyanyelvünkért.

A pályázat szép eredményt hozott. A legjobb pályaművek anyagából már a következő évben megjelent egy takaros kis kötet. A kiválónak bizonyult kezdemény pedig folytatódott, s mindmáig termi gyümölcseit, egyúttal azt is bebizonyítva, hogy a nemzeti és anyanyelvi tudatunk megerősítésére, nyelvi hagyományaink őrzésére és ápolására szolgáló törekvéseket hál’istennek politikai irányultságtól függetlenül minden kormány fontosnak, nélkülözhetetlennek tartja. Az eddigi tíz pályázat mindegyikének legjava kötetben is olvasható.

Az előzmények ismertetése után pedig most következzék maga az a hír, amiért írok erről! A múlt hónapban, júniusban lezajlott a tavaly októberben meghirdetett legújabb pályázat ünnepélyes díjátadása is. A téma ezúttal ez volt: Az anyanyelv az emberek életében, illetve Az anyanyelv az én életemben. A közösen meghirdetett pályázatra minden eddiginél több, összesen 186 pályamű érkezett be, ezek egyharmada a határainkon túlról. Egytől egyig anyanyelvünk szeretetéről s felelősségtudatról tanúskodó, értékes munkák. Bízhatunk benne, hogy rövidesen ezek színe-java is hozzáférhető lesz kötetben s talán a világhálón is.

Nekem – a bírálóbizottság egyik tagjaként – feltűnt, hogy azok közül a pályázók közül, akik a személyesebb hangvételű, Az anyanyelv az én életemben témát választották, ketten is így alakították át s tették szinte vallomásszerűvé a címet: Az anyanyelv az életem, illetve Anyanyelvem az életem. Hát nem gyönyörű?