Tízezrek a Campus Fesztiválon és a Tankcsapdán

A cívisváros legnagyobb könnyűzenei rendezvénye, a Campus Fesztivál, szerdától vasárnapig, a Nagyerdei Stadionba mintegy ötvenezer látogatót fogad.

KultúraBalogh Mária2009. 07. 22. szerda2009. 07. 22.
Tízezrek a Campus Fesztiválon és a Tankcsapdán

Az idén először nem a Vekeri-tó mellett rendezik meg a nagyszabású júliusi, könnyűzenei programot, hanem a könnyebben megközelíthető Nagyerdei Stadionban.

A szervezők kétszáz fellépővel szórakoztatják a fesztiválra látogatókat, akik a Nagyállomástól villamossal 20 perc alatt a helyszínre érhetnek. A rendezők a debrecenieket, és a közelebbi településről érkezőket, arra bíztatnak, közlekedjenek biciklivel, annál is inkább, mert a közelmúltban átadták a városon végighaladó kerékpárutat. Azok, akik sátorban töltik a bulik utáni órákat, már beköltözhettek a régi nagyerdei kempingbe.

A fesztiválozók épségéről a folyamatos szolgálatot ellátó egészségügyi dolgozók gondoskodnak, valamint polgárőrök, és a rendőrség munkatársai. Utóbbiak nem csak a lopásokat, és egyéb bűncselekményeket akadályozzák meg, de mindennap 18 órától másnap reggel hatig fokozottan ellenőrzik a Campus Fesztivál környékét és helyszínét a debreceni Nagyerdő területén. A több mint kétszáz programot tartalmazó műsor-, és információs füzet a helyszínen bárki számára beszerezhető, így könnyebb lesz eligazodni a színpadok és a sátrak közt, s megtalálni a tetszés szerinti szolgáltatásokat.

A Campus Fesztiválon nem csak a hazai könnyűzene jól ismert szereplői képviseltetik magukat, de külföldi világsztárok is színpadra lépnek a tizenegy színpadon. A finn The Rasmus, és a bulizós zenét szolgáltató Shantel július 23-án állnak a közönség elé, míg a norvég Madcon és az angol Chumbawamba szombaton szórakoztatják a nagyérdeműt.

Ugyancsak csütörtökön este látható és hallható egyebek mellett: a Kispál és a Borz, a Budapest Bár, az Ossian, a Ladánybene 27, Ganxsta Zolee és a Kartel, de lesz Dumaszínház, táncház, amatőr zenekarok bemutatkozása, valamint diszkó is. Pénteken többek között a Deák Bill Blues Band, a Csík zenekar, Buddy Holly emlékest, filmvetítés, TOPlesi – rock buli, Jamie Winchester, számos hazai rock zenekar szórakoztatja a közönséget. A legnagyobb érdeklődés eddig a szombati, 22 órakor kezdődő Tankcsapda zenekar koncertje, illetve Péterfy Bori fellépése iránt mutatkozik.

Különleges csemegének ígérkezik a fesztivál központhoz közeli víztorony tetején berendezett bár, ahol nem csak mozifilmeket láthatnak a fiatalok, de valódi panorámát a Nagyerdei Stadionra, a könnyűzenei programok helyszínére. A négynapos rendezvényt az Utcai Mutatványosok Találkozója színesíti, ahol zsonglőrök, gólyalábasok, tűztáncoltatók is bemutatkoznak a közönségnek.

A Debrecenbe érkezőknek kánikulára kell számítaniuk a négy nap alatt, s felkészülniük a fesztivállal együtt járó önfeledt örömökre, fantasztikus bulikra, a tízezres tömegre, s a nem várt, de elkerülhető esetleges kellemetlenségekre.
További információval a www.campusfesztival.hu oldalon szolgálnak a szervezők a július 22-26-ig tartó Campus Fesztiválról.

Kattintson bármelyik fotóra és megnyílik képgalériánk!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a Szabadföld Google News oldalán is!

Ezek is érdekelhetnek