Csodamasina

A Nobel-díjas német író önéletrajzi ihletésű művében ez az állandóan jelenlévő fényképezős vonulat a legérdekesebb, mivelhogy igen erős képzelőerő kellett hozzá. Ám az alapötlet önmagában kevés lett volna: az író három házasságában született nyolc, felnőttkorba ért gyereke mesél gyerekkori élményeiről, s arról, milyennek látták-látják hírneves apjukat. Leültek egy asztalhoz, kitették a magnót és a mikrofont, és már kezdődhetett is a visszaemlékezés. Sorra derülnek ki az apáról a kedvező és a kevésbé kedvező vélekedések, így alkotva meg azt az önéletrajzi ihletésű vallomást, melynek előzménye a két évvel ezelőtti Hagymahántás közben című kötet volt. A gyerekek múltba révedése azonban vékonyka szál lett volna egy míves regényhez, ezért a szerző beleszőtte a családhoz tartozó „házi mindenes” ügyködését is, aki évtizedeken át kattogtatta ódon masináját az író egyre csak bővülő családja körében. A sötétkamrából eredő történetek bizony jócskán feljavították az alapsztorit.

Günter Grass írói zsenialitása abban mutatkozik meg, hogy regényhőssé gyúrja családtagjait, önvallomás helyett gyerekeit beszélteti, belőlük formálja élete fontos szereplőinek, tanúinak, műveinek krónikáját. Mindehhez ott a „csavar”, a varázsdoboz cseles objektívje, ami mindent elmesél. S lehet, hogy a mesék végére értünk… Már az előző memoárját is úgy fejezte be az író, hogy elfogyott a hagyma, nincs tovább hagymahántás. De hát tudni lehetett, még nem teljes a visszaemlékezés, a mesének folytatódnia kellett. Hogy ezután mi következik, azt talán csak a jövőbe látó doboz sejtheti. (Európa Könyvkiadó)