Vallj SZIN-t!

Azoknak, akiknek a Sziget nem lett volna elég és azoknak is, akik az iskolakezdés előtt szeretnének még egy óriásit bulizni, holnaptól kezdetét veszi a SZIN, vagyis a Szegedi Ifjúsági Napok.

KultúraKovács Réka2009. 08. 24. hétfő2009. 08. 24.
Vallj SZIN-t!

Augusztus 25-től kezdődően ismét összegyűlhetnek a fesztiválrajongók, ugyanis a Tisza partján megrendezésre kerülő Ifjúsági Napokon nem lesz hiány hazai és külföldi sztárokból. A jól bevált receptet alkalmazva itt is lesz mínusz egyedik nap, amit az idén 40 éves Woodstock jubileumának szentelnek. Lesz Janis Joplin és Jimmy Hendrix emlékkoncert, majd a leglelkesebbeknek hajnali 1 órától Milos Forman híres filmjét, a Hair-t vetítik.

A bemelegítő után, a 0. napon már nem csak a hippi korszak rajongóit várják, hiszen délelőttől nyolc helyszínen kezdődnek a programok, este pedig olyan nagyágyúk is koncerteznek majd, mint a Tankcsapda, az Anima Sound System és a holland drum&bass banda, a Black Sun Empire.

Augusztus 27-én az alternatív zene kedvelőihez érkezik többek között a Kispál és a Borz és a Heaven Street Seven, de az A38 színpadán Badár Sándor stand-up komédiást is hallhatják a derülni vágyók.

28-án a Magna Cum Laude, Colorstar DeLux, !DELADAP, a Zagar, az Irie Maffia, a PASO várja a fesztiválozókat, az est csúcspontjaként pedig színpadra lép Macy Gray és Harcsa Veronika is.

A zárónapon is érdemes ott lenni, hiszen eljön az újraalakult Guano Apes, Kiscsillag, a Nyers, Neo, Péterfy Bori, valamint lesz Ganxsta koncert is, éjjel pedig DJ Spiller gondoskodik a hangulatról.

A Woodstock-rajongóknak a fesztivál egész ideje alatt kínálnak hallani- és látnivalót, hiszen az Emlékszínpadon folyamatosan lesznek fellépők, esténként pedig levetítik a vágatlan négyórás Woodstock-filmet, amiből kiderülnek a fesztivál kisebb-nagyobb titkai.

A nagy sikernek örvendő ökotudatos fesztivál az idén ismét előtérbe helyezi a természet védelmét. Erre találták ki többek között a re:poharat – egyedi tervezésű, visszaváltható poharat –, amivel nemcsak a környezet óvható, de olcsóbban lehet sörhöz is jutni; vagy a komposztálható tányérokat. Lesz riksa taxi is, amivel környezetbarát módon közlekedhetünk,, a Zöld-SZIN-Tér-en pedig megtekinthető az „Egy mozdulat” elnevezésű szemlélet-formáló program, amellyel az energiákkal való takarékosság fontosságára akarják felhívni a fiatalok figyelmét.

Még több információ és a részletes programlista a SZIN honlapján talűálható.

Ezek is érdekelhetnek